5+1 érdekesség a 30 éves Photoshopról
1990. február 19-én jelent meg az első hivatalos Photoshop verzió - azóta a neve egybeforrt a fotóretusálással. A jeles évforduló kapcsán összeszedtünk néhány érdekességet a szoftverről.
1990. február 19-én jelent meg az első hivatalos Photoshop verzió - azóta a neve egybeforrt a fotóretusálással. A jeles évforduló kapcsán összeszedtünk néhány érdekességet a szoftverről.
Az IRS szerint a Facebook szándékosan alulértékelte a szellemi tulajdonát, hogy elkerülje 9 milliárd dollárnyi adó megfizetését.
A Seattle-i iroda termékfejlesztési igazgatóját felesége meggyilkolásával vádolják Hawaii-on.
Mark Zuckerberg a tartalomszabályozás híve, ennek a Müncheni Biztonságpolitikai Konferencián adott tanújelét.
Rejtély, hogy Jeff Bezos miért vált meg 4 milliárd dollárnyi Amazon részvénytől. Mennek a találgatások.
A Tesla-vezérről ezután megint nehéz eldönteni, hogy az élő Vasember és a feltalálók királya, vagy egy teljesen agyament bohóc. Esélyesen persze mindkettő egyszerre.
A YouTube-ban egy könnyű megoldás eleve adott, egy beépülővel pedig mesterei lehetünk a PiP használatának.
A rendőrség szerint a tech szektor vagyonos vezetői egyre kedveltebb célpontok. Adam Mosserit például túszejtéssel vádolták meg, ezért ütöttek rajta kommandósok.
Mert a kockás papírra írt, pad alatt továbbadott levél annyira huszadik század ugyebár, helyette jó lesz az AirPods vagy valami hasonló kis fülhallgató, meg egy kis trükk.
Úgy tűnik, a Google mobil rendszerére kiadott legutóbbi Twitter verzió mindenféle érdekes problémát produkál, szóval ne olyan hevesen azzal az update gombbal! Ha mégis frissült, mutatjuk, mit tehetsz.
Márciusban érkezik a Google-appok nélküli, 7 kamerával szerelt Huawei P40 Pro csúcsmobil, és már azt is tudjuk, hogy néz ki.
A gazdagok és híresek jobb fej rétege igyekszik felajánlásokat tenni az ausztrál tűzvész megfékezésére, de van, amikor a sok nem elég.
A gyártó bejelentette a P30 Lite New Edition érkezését. A P30 Lite New Edition javított előlapi kamerával, több memóriával és bővített tárhellyel érkezik.
Nagyon komoly sérülékenység van a Mozilla böngészőjében, amin keresztül a támadók szoftvereket telepíthetnek a gyanútlan felhasználók gépeire.
Sokan hagyják az ünnepi időszak utánra a vásárlást, hiszen ilyenkor a karácsonyi készlet leárazott maradékára lehet rárepülni. De szoftverből ritkán adódik ilyesmi, ezért is jön jól a KeysWorlds.com újévi akciója.
Bár jó páran azt mondták, 2019 még nem az 5G éve, a koreai gyártó jóval több ilyen mobilt adott el a vártnál. Egyelőre uralják a piacot, de idén sok minden változhat.
A Comet Lake-S családba tartozó, haladóknak szánt K szériás processzorok TDP-je állítólag 125 watt lesz.
Hogy, hogy nem, pont a CES 2020 kezdetére időzítette a Dell vadonatúj kijelzői leleplezését, ráadásul az egyiket kimondottan játékosoknak szánja.
Ha azt hinnétek, hogy 2019-ben nem lehet Commodore géppel modern és zseniális zenét csinálni, nagyot tévedtek.
Az Adobe egy teljesen új és egyben igen hasznos funkcióval frissít az Apple iPadekre megírt Photoshopon belül.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.