Megvan mikor mutatják be az iPhone 13-as modelleket
Nem kell már sokat aludnunk, hogy megtudjuk, mivel készül idén az Apple.
Nem kell már sokat aludnunk, hogy megtudjuk, mivel készül idén az Apple.
Egy biztonsági szakértő bebizonyította, hogy a kábel segítségével akár 1 km-ről is rögzíthető minden, amit az eszközünkön írunk.
A vállalat belső vizsgálata után fény derült sok apró részletre, a meghibásodott kártyákat természetesen azonnal cserélték.
Az Nvidia a pletykák szerint elpártol a Samsungtól, új alapokra helyezik a következő generációt.
Természetesen egy szivárogtató adott hírt az esetleges változtatásról.
A stúdió rendkívül agresszív megfigyelésnek vetette alá a játékosokat.
Egy szivárogtató úgy tudja, hogy a színfalak mögött már készül az RTX 3090 izmosabb változata.
A koronavírusos álhírek azonban csekély részét teszik ki az eltávolított tartalmaknak.
Egy jelentés szerint az összes nagy mobilgyártó szenved a jelenségtől, csak a cupertinóiak nem.
Az év elején a Facebook legtöbbet kattintott linkje épp egy ilyen cikkre vezetett. Milliókat húznak csőbe az álhírek, a közösségi oldal tétlenül nézi az emberi butaság diadalát.
Nem csak az MSI-t sarkallta kétségbeesett tettre a GPU-hiány.
A programok alatt számos helyszínen kérhetnek segítséget a látogatók.
A Zen 4 architektúrára épülő chipről derült ki néhány izgalmas részlet, már ha hihetünk a hackereknek.
Nem kompenzálták a cupertinóiak, ezért nyilvánosság elé állt a vállalat egykori kémje.
Egy szivárogtató ismerni véli az Nvidia tervezett menetrendjét.
A VPN-szolgáltatás segít elrejtőzni a neten a kíváncsi tekintetek elől, és ha jól választasz, sem lassulástól, sem kényelmetlenségtől nem kell tartanod.
Az Nvidia mérnökeit a szokásosnál is nagyobb kihívás elé állította a cég első embere az idei konferencián, de a végeredmény lenyűgöző lett.
Ha sokallod a fizetős operációs rendszerek árát, akkor lehet, hogy számodra most jött el a Linux éve. Az átállás nem ördöngösség, cikkükben végigvesszük a buktatókat, és megmutatjuk, mit vihetsz magaddal.
A Valve szerint tovább tarthat a móka, ha a hagyományos PC-nkről továbbítjuk a játékokat a hordozható masinára.
A tinilány közösségimédia-fiókjainak törlése erős lépésnek tűnik, de az anyuka meggyőződése, hogy helyesen járt el.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.