Íme a világ első Bluetooth headsettel felvértezett maszkja
Ha még valami okosszemüveget is beletettek volna, úgy jóformán minden érzékszervünket lefedné a fejünkön - de nem akarunk telhetetlenek lenni.
Ha még valami okosszemüveget is beletettek volna, úgy jóformán minden érzékszervünket lefedné a fejünkön - de nem akarunk telhetetlenek lenni.
Túlzás lenne okosszemüvegnek nevezni, viszont legalább úgy nézhetünk filmet a strandon, hogy nem süt a szemünkbe a nap.
Az eszközt gyárakban, laboratóriumokban, kórházakban lehet majd használni. A Lenovo másik fontos újdonsága a CES 2021-en egy kettéválaszható új ThinkPad.
A cég hangsúlyozza, hogy nem a kiterjesztett valóságon lesz a fókusz az eszközben, mivel kicsit még hagyják fejlődni azt a technológiát.
A cég a CES-en tervez előrukkolni az új vívmánnyal, mely nem csak lakossági felhasználásban, de akár még a tömegközlekedésben is megjelenhet.
Bő tíz évvel a nagy "zöld IT-robbanás" után feltérképeztük, milyen energiafogyasztást mérséklő funkciók, módszerek érhetők el a PC-s felhasználók számára.
Egy nagyszabású projekt során a kutatók több mint 20 olyan gént azonosítottak, amelyeknek közük lehet az öngyilkosságokhoz.
Az Echo Frames nem úgy okosszemüveg, mint a Google Glass, vagy egy VR/AR headset, inkább fejen viselhető okoshangszóró, amibe hagyományos lencse kerülhet.
Az okosszövetből olyan okosterítő lehet, ami érzékeli a rá helyezett fülhallgatókat vagy felismeri az ételeket.
Kijelző nem lesz a Facebook okosszemüvegében, és az sem biztos, hogy a mérnökök egy kiterjesztett valóságra építő rendszert raknak össze.
A TikTok gőzerővel próbálja letiltani az összes fiókot, amelyből újra és újra feltöltik az elsőre ártalmatlannak tűnő videót.
A Facebook mérnökei újraértelmeznék az emberi hallás fogalmát az új okosszemüvegükkel.
Az Epson Moverio okosszemüveg célja, hogy a technikai ügyfélszolgálatok munkatársai kiterjesztett valóságon át segíthessenek a távoli ügyfeleknek.
A félig átlátszó lencséket a hírek szerint már próbálgatja a Foxconn, hogy a sorozatgyártásra minden tökéletesen működjön.
Egy szabadalom alapján legalábbis cserélhetőek lennének az Apple Glasses okosszemüveg egyes részei.
A North nemrégiben adta ki Focals névre keresztelt szemüvegét, azonban az utóbbi időben a csőd szélére kerültek, amiből a Google anyacége mentheti ki őket. Ez pedig egy érdekes újrakezdést is jelenthet az új tulajdonos számára.
Egy megbízhatónak tartott szivárogtató az Apple Glass áráról és tulajdonságairól is beszélt.
Tim Cook már az AR technológia hajnalától akart valamilyen kiterjesztett valóságra épülő eszközt, de egyelőre nem tart ott a cég, hogy piacot robbantson vele.
A Seattle-i iroda termékfejlesztési igazgatóját felesége meggyilkolásával vádolják Hawaii-on.
A tudósok a békák őssejtjeit használják fel arra a célra, hogy megalkossák az első élő robotokat.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.