Hamarabb jöhet az Xbox új generációs kontrollere, mint gondoltuk
Szivárogtatók szerint nem várja meg vele a Microsoft az Xbox Series konzolcsalád utódjának érkezését.
Szivárogtatók szerint nem várja meg vele a Microsoft az Xbox Series konzolcsalád utódjának érkezését.
Csúcskategóriás vonásokkal, felemás fogadtatásban részesülő technológiákkal és okos tervezéssel érkezik megmérettetésünk szereplője. A kezdet ígéretes, a célvonalhoz érkezve azonban csak a bukás marad.
Csere jár azoknak, akik érintettek, a gyártókat kell majd keresni ezért.
Elon Musk cége elvesztette az irányítást a rakéta felett, és a törmelék lakott területet veszélyeztetett.
Az Nvidia igyekszik elterelni a figyelmet a GeForce RTX 50-es VGA-k nyers erejéről, de valójában olyan mértékű az egyeduralom, hogy erre nincs is igazán szükség. Veszélyes állapotban van a VGA-piac.
Egyelőre nem kell lemondania annak a Windows 7-ről, a Windows 8-ról vagy a Windows 8.1-ről, aki a Firefox támogatásának közelgő megszűnése miatt fontolgatta a váltást.
Ezzel párhuzamosan a tervek szerint a Grok 2 modellt a következő hónapokban nyílt forráskódúvá teszik.
A Mate XT szó szerint megrengette a mobilok állóvizét Kínában, de mostantól globálisan is elérhető lesz jónéhány más Huawei termékkel egyetemben. A kérdés csupán az, hogy mennyiért, és hogy Magyarország is a térképen van-e.
Egy szivárogtató szerint az Nvidia adatközponti GPU-inak gyenge kereslete miatt hamarosan bőséges készlet érkezhet az RTX 5090-ből.
Az S25+ és Ultra tulajdonosai lassú, akadozó töltést tapasztalnak, a Samsung javítást ígér.
Az előző hónapban a Chrome-hoz mutattunk hasznos tippeket, most azoknak kedvezünk, akik a Firefoxot vagy a Firefoxot is használják.
Nem szeretnék annyiban hagyni a dolgot, készek a polgári perre.
Nagyon úgy néz ki, hogy az AMD csúcskártájának ellenfele az RTX 5070 lesz.
Rövidesen világszerte elérhető lesz a Xiaomi csúcsmobilja.
Az igazgatótanács nem kért a 97,4 milliárd dolláros ajánlatból.
A szintetikus benchmarkok kiindulópontnak nem rosszak, de éles használat alatt jön ki igazán a különbség.
Na, most kezdjen el mindenki imádkozni szépen azért, hogy a piros csapat ne essen hanyatt a saját árazásában.
Találgatások, szivárgások és elbaltázott visszaszámlálások után az Nvidia végre közzétette a két felső-középkategóriás videokártya érkezésének időpontját.
Hatékony, mégsem eszi meg géped összes erőforrását, mi az? Hát az ESET Home Security Essential, amit PCW Max tagjaink is jól ismerhetnek.
Nem árt türelmesnek lenni, ha épp ilyen kártyára fáj a fogatok.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.