Itt az első kedvcsináló a OnePlus 6-hoz
Megérkezett az első hivatalos kedvcsináló az új modellhez, ami persze drágább lesz, mint az előző.
Megérkezett az első hivatalos kedvcsináló az új modellhez, ami persze drágább lesz, mint az előző.
Ősszel érkezik az új modell, aminek a képernyője 15 százalékkal lesz nagyobb az eddiginél.
Ehhez a funkcióhoz 128 GB tárhely jár a P20 és a P20 Pro modelleknél is.
Az Android Wear Oreóból Wear OS lett, a Google pedig közzétette, hogy mely modellek kapják meg a frissítést.
A hivatalos bemutató csak március 27-én esedékes, de már szinte mindent tudunk a P20, P20 Pro és P20 Lite modellekről.
A jelentések szerint a Nokia 9-es csúcsmodellt a Nokia 8 Pro kíséri majd.
Robbanás előtt áll a használtpiac, és óriási lesz az érdeklődés az újracsomagolt modellek iránt is - mindez a méregdrága csúcskészülékeknek köszönhető.
Drága mulatság ma PC-t építeni, de okosan fejleszteni bármikor lehet. Kezdjük például rögtön a számítógépház leváltásával - az új FSP modellek előnyei minden gépet jobbá, szebbé varázsolnak.
A Samsung vezére szerint többé nem fontos, hogy ki miben az első. A következő Galaxy csúcsmodell pedig nevet vált.
A Huawei új zászlóshajói csak március 27-én mutatkoznak be, de a kisebbik modell prototípusa már most kiszivárgott.
Egyre közeledik a sikeresnek ítélt U11 utódja, de Chialin Chang már nem lesz a gyártónál, mire az új modell megjelenik.
A Honor 9 és a Honor 8 Pro készülékekre elvileg már elindult a frissítés, de két további modellre is jön az új kezelőfelület.
A Sony a prémium készülékeihez 2 éves rendszertámogatást ígér - az olcsóbb modellek nem feltétlen kapnak annyi frissítést.
Megvan a két új modell akkumulátorának a mérete, és az is kiderült, hogy lesz microSD-foglalat, valamint ajándék AKG fülhallgató.
Kék, lila és rózsaszín árnyalatokban is érkezik az LG G6, illetve új színekkel frissült a Q6-os modell is.
Evan Blassnak hála már jóval a február 25-i bemutató előtt megpillanthatjuk a végleges modelleket.
Bár csak középkategóriás modell, az Exynos lapka képességeinek hála valós időben képes feldolgozni a HDR-fotókat.
Kiszivárogtak az új modellek, a lekerekített képernyő a Samsung Galaxy eszközökről lehet ismerős.
Kiszivárgott egy új modell, amelyben az online játékokban azért vetnék be a mesterséges intelligenciát, hogy még több pénzt csikarjanak ki a felhasználókból.
Nem minden mobilra kell vastag szilikontokot applikálni rögtön a vásárlás után, léteznek olyan feketeöves strapamodellek, amelyek megvédik magukat.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.