Ezt a négy iPhone-t vezeti ki az Apple a 17 érkezésével
A készülékek többé nem lesznek rendelhetők közvetlenül a vállalattól.
A készülékek többé nem lesznek rendelhetők közvetlenül a vállalattól.
Az új rendszert számos régebbi eszköz is támogatja.
A négyzet alakú szenzor sokkal intuitívabbá teszi a szelfikamera használatát.
Az élő fordítás nemcsak az Airpods Pro 3-ba, hanem a széria korábbi verziójába és a sima 4-esbe is érkezik.
A MÁV hivatalosan is nyugalmazta a jó öreg Elvirát.
Amikor a Microsoft elkezdte pörgetni minden IS egy Xbox felkiáltású kampányát, akkor erre azért nem voltunk felkészülve.
Soha nem látott szivárogtatás előzte meg az új Apple mobilok bejelentését. Unalmas, evolúciós totyogás vagy világmegváltó, eget rengető generációváltás és forradalom?
Az Apple az iPhone 17 eseményen bejelentette, hogy mikor érkezik az új operációs rendszerük, az iOS 26.
Az Apple az iPhone 17-es rendezvényen bemutatott egy teljesen új telefont, ami minden eddiginél vékonyabb.
Az Apple Event a fülünkben kezdődött, amibe meglepően komplex ígéreteket suttogott.
Az EOS Apollója leküzdheti a modern harcászat legveszélyesebb technológiáját.
A Samsung hivatalosan is megerősítette, hogy az új trifoldjukat még 2025-ben bemutatják a nagyközönségnek.
Még el sem indult az Apple iPhone 17-es eseménye, de már most elkezdtek szivárogni az infók.
Súlyos beszélgetések kezdődtek a 16 éves fiú tragédiája után.
A csalónak egészen hihetetlen történettel sikerült magányos áldozata bizalmába férkőznie.
Ez se mentette meg azonban a miniszterelnök pozícióját, aki a tiltakozások hatására kénytelen volt lemondani.
A Trump-adminisztráció felmondta az európai partnerekkel kötött megállapodásokat a dezinformáció elleni közös fellépésről.
Sokak számára nem marad más választás, mint Windows 10-ről 11-re váltani. Megmutatjuk, mire figyelj, hogyan fogj hozzá és milyen buktatókat kerülj el.
Az eufy komplett AI-központot gyártott, ami új szintre emeli a biztonságtechnikát és a megfigyelést.
Mobiltöltő, ami akár több notebookot is elbír, kartonlap vékonyságú, mágneses powerbank, vagy zsebakku kifejezetten téli napokra - mind annyira különleges, hogy egyszerre szeretnénk mindegyiket.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.