Itt az első játék, amit egy Airpodsszal irányíthatsz
Az Apple Airpods mozgásérzékelős rendszeréből valaki effektíve egy kontrollert csinált.
Az Apple Airpods mozgásérzékelős rendszeréből valaki effektíve egy kontrollert csinált.
Az ENSZ-ben napirendre került a mesterséges intelligencia szabályozása, de amerikai küldöttség hallani sem akar arról, hogy központosított keretek közé járják a technológiát.
Egyik szupervékony telefontól sem várjuk, hogy üzemidő tekintetében kompetitívek legyenek a piacon, de az egymással folytatott verseny nagyon izgalmas lett.
A mesterséges intelligencia komoly társadalmi átalakulásokat szülhet, ami nagy hatással lesz a munkaerőpiacra is.
A ROG Xbox Ally és az Ally X már előrendelésben elfogyott, úgyhogy a netet már most elárasztották a többszörös áron kínált konzolok.
Trump megint azt teszteli, hogy mennyire lojálisak hozzá a zsebébe kényszerített nagy techvállalatok.
Már elérhető a ChatGPT Pulse, ami igyekszik proaktívabbá tenni a kedvenc AI pajtásodat.
A komolyabb memóriakapacitással felszerelt variánsok többet is fognak kérni a vastól, de itt még csak nem is ez a lényeg.
A pletyka szerint a Sony inkább a Switch 2-re lövi az árat, semmint a Xbox Allyra.
Fontos biztonsági tapaszok érkeztek, melyeknek egy része a teljes Galaxy ökoszisztémát érintik.
Költséghatékonyabb lehet, mint a moduláris atomreaktorok használata.
A Veritas nevű app viszont valószínűleg sosem lesz nyilvánosan elérhető.
A funkció a helyi jogszabályoknak való megfelelés érdekében született.
24H2 és 25H2 verziószámú frissítések telepítésével válik elérhetővé.
A funkció bekapcsolásával egy rádiós műsorvezetőhöz hasonlóan érdekességeket oszt meg velünk a hallgatott zenékhez kapcsolódóan.
Simán összetévesztenéd az új Snapdragon gépet egy bögremelegítővel.
A gamermonitorok egyik legfontosabb jellemzője a gyorsaság. Az Acer kijelzője kihozza az LCD-technológiából a maximumot, ráadásul IPS-panellel.
Első körben a dokumentumokról készült fotókról van szó.
Sikeres tesztrepülésen van túl a világ legnagyobb és legerősebb légi szélturbinája.
A platform végre a nézőkre bízza, hogy akarják-e látni az ajánlásokat tartalmazó befejező képernyőket.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.