Kiderült, melyik autómárkát lopják és törik a legtöbbször
Íme 2022 legérdekesebb használtautó-trendjei.
Íme 2022 legérdekesebb használtautó-trendjei.
Érdekes érveléssel győzködi a versenyhatóságot az Activision egyik fejese arról, hogy ne blokkolják a Microsoft felvásárlási szándékát.
Nagyon úgy tűnik, hogy nem ez lesz az almás táblagépek történetének legizgalmasabb éve.
Bár az előző generációban a PS4-ből megjelent egy erősebb változat, lehet, hogy a Sony az újabb konzol esetében más utat követ.
A LEGO videokártya terveit az Intel egyik marketingvezetője készíti.
A Google mérnökei felelősek az algoritmusért, jogi aggályok miatt azonban egyelőre nem publikálták.
Orvosnak, ügyvédnek és mikrobiológusnak is elmehet az OpenAI chatbotja, legalábbis ha a vizsgákon adott válaszaiból indulunk ki.
A Galaxy S23-as sorozat, az elődjeikhez hasonlóan, ezúttal is az elérhető legjobb védelemmel lesznek felszerelve.
A dél-koreai márka piaci részesedése rekordot döntött Európában.
Az Nvidia már 2014-ben felkészítette arra a kártyáit, amire az AMD még 2017-ben sem gondolt.
Feketelista készülhet azokról a címekről, amelyek a kormány szerint megmételyezik az orosz fiatalság elméjét.
A 43 hüvelykes Odyssey Neo G7 a gyártó első sík kialakítású Mini LED monitora.
Újabb nagy képszolgáltató öltelte keblére a mesterséges intelligenciára épülő képalkotókat.
Sokan panaszkodnak arra, hogy nem működik az OTP Bank kártyás fizetési rendszere.
Kerülőúton sem lesz lehetséges a régi készülékeket célzó appok telepítése.
Hasznos fejlesztéssel készülnek feldobni a népszerű böngészőt a redmondiak.
A sérülékenységeken keresztül rosszindulatú programokat telepíthettek a felhasználók készülékén.
Szerencsére nem lett baj, de az erről készült videó ettől még ijesztő és nagyon tanulságos.
Nem mindennapi anyagokat eresztett össze a hagyományos hőelvezetőkkel egy lelkes olvasó.
Easter eggel szabadítja rá a Cordryceps fertőzést a készülékedre a Google kereső.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.