Minden ötödik Microsoft-fiók a hackerek kezén van
A siralmas statisztikáért elsősorban a többször felhasznált jelszavak tehetőek felelőssé.
A siralmas statisztikáért elsősorban a többször felhasznált jelszavak tehetőek felelőssé.
A félmilliárdos nagyságrendű veszteségre még 147,2 milliót rátesz az ítélet.
A különadót kivető vállalat eltűnt a Bing találati listájáról.
Felhagy a Mozilla a Thunderbird fejlesztésével, de azért még vannak más e-mail kliensek is.
Az utóbbi időkben világszerte egyre többször került szóba az internet valamilyen szintű korlátozása. Ennek következménye az lett, hogy számtalan csoport és magánszemély, közös megegyezéssel indított el egy beadványt, melyben felszólalnak az internet szabadabb felhasználásáért és nyíltabb hozzáféréséért.
Nem volt a legszerencsésebb ötlet az automatikus e-mail cím változtatás a Facebook részéről, most az okozza a gondot a felhasználóknak, hogy a telefonkönyvükben is megváltoztak az elérhetőségek.
A rendszert frissen tartani sok pepecseléssel jár, de csak ha nem automatizáljuk a feladatot.
A vállalatok ügyvezetőinek közel fele szerint ez négy éven belül bekövetkezik.
Ebből a videokártyából ez az első a világon, amely mindössze egy kártyahelyet igényel.
A Creative Cloud előfizetői mától ingyenesen letölthetik a Lightroom legfrissebb verzióját.
Meichl Mátyás, az Adobe hazai szakértője segítségével bemutatjuk az InDesign és az Illustrator CS6 fő újdonságait.
Egy kiszivárgott dokumentum szerint igazi multimédiás központtá válhat a Microsoft konzolja, amely alkalmazásszinten is együttműködik majd a Windows 8 és a Windows Phone rendszerekkel.
A Linux atyja nem túl diplomatikus módon fejezte ki nemrég a lapkagyártó terméktámogatásával kapcsolatos elégedetlenségét.
A japán Chuo Egyetem kutatócsoportja olyan hybrid SSD architektúrát fejlesztett ki, amely ReRAM-ot (rezisztív random-elérésű memória) hív segítségül. Ezáltal a gyors sebességű adatírás és a nagy kapacitású NAND flash memória mind egy fedélzet alá kerül.
Szerencsére a FreeCommander tökéletes mása a népszerű fájlkezelőnek.
A PC World tematikus különszáma, a Windows Phone Superguide 124 oldalon keresztül látványos és közérthető formában bemutatja a rendszer minden csínját-bínját mindössze 895 forintért.
Tématippeket és kvázi rapid-randi lehetőséget is ad az Airtime.
Az Nvidia új kártyájának megjelenése nem igazán kedvezett az AMD-szimpatizáns gyártóknak, mivel az kedvezőbb árú és teljesítményben is jobb volt, mint a Tahiti architektúra csúcskategóriás kártyája, a 7970.
A 2,5 hüvelykes Pro VI ultrabookokhoz is kiváló alternatíva lehet.
A Microsoft az éles negatív kritikák miatt módosította korábbi álláspontját.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.