Ekkor mutatkozhat be az első hajtogatható iPhone
Mark Gurman szerint két dátum jöhet szóba az Apple nagy bemutatójára.
Mark Gurman szerint két dátum jöhet szóba az Apple nagy bemutatójára.
Sajtóértesülések hírek szerint már semmi sem veszélyezteti az Apple első hajtogatható telefonja, az iPhone Ultra rajtját.
Nagyon úgy néz ki, hogy az Apple hajtogatható telefonja valóban létezik.
A Samsung nem mondta el, hogy pontosan mennyi darab készült a Galaxy Z TriFoldból, de úgy látszik, hogy nem elég.
Az előrejelzések alapján az Apple a piac több, mint negyedét leuralja az iPhone Folddal.
A Samsung hivatalosan is megerősítette, hogy az új trifoldjukat még 2025-ben bemutatják a nagyközönségnek.
A Samsung új tri-fold okostelefonnal előzheti meg az Apple-t a hajlítható piacon.
Szögletesített hajtogatható telefonok, továbbfejlesztett órák és átdizájnolt, elegánsabb fülhallgatók érkeznek hamarosan.
Ez egy igen ambiciózus cél a nagyvállalat részéről, főleg az idei eladások tükrében.
Két hajtogatható telefont, egy professzionális táblagépet és egy okosórát is piacra dobott a Samsung az elmúlt napokban.
A dél-koreai gyártó most először tartja éves nagy rendezvényét a hazai fővárosban.
A cég ígérete szerint a készülék az év második felében érkezik.
Egy youtuber mutatta be a 3D nyomtatott változatot, ez alapján izgalmasnak ígérkezik a cég következő csúcsmodellje.
A vállalat jelentősen több hajtogatható készüléket adott el 2021-ben, mint egy évvel azelőtt, és a vezetők további növekedésre is számítanak.
A Motorola és a Samsung után a Huawei is előállt a maga flip-mobil elképzelésével.
A kínai gyártó újabb innovatív megoldást villantott, hamarosan kiderülnek a készülék technikai részletei is.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.