Megjelent az új Samsung Galaxy Fold, ami drágább, mint az iPhone Duo
Egy prémium készülékről beszélünk, ami igyekszik a technológia legjavát kínálni egy gyönyörű csomagban.
Egy prémium készülékről beszélünk, ami igyekszik a technológia legjavát kínálni egy gyönyörű csomagban.
Sokak számára az Apple behajtható készüléke lesz az első találkozás a Samsung által évek óta fejlesztett formavilággal.
A dél-koreai hatóság szerint a gyártó elhallgatta, hogy a GOS szolgáltatás visszafogja a készülékek teljesítményét.
Márpedig nem gépek, hanem emberek fogják megvenni és használni az Apple készülékét, amely aggasztóan gyengén szerepelt egy youtuber tartóssági tesztjén.
Az Apple szerint kevés készüléket érint a probléma, a repedések pontos okát viszont nem osztották meg, de az internetnek van egy jó tippje.
A Samsung benyújtott fotókat és adatokat az S27-es vonal akkumulátorai kapcsán, ami felfed pár érdekes részletet a jövő évben érkező készülékekről.
Közel már a bemutató, de úgy tűnik, hogy nincs termék, ami ne szivárogna ki a gyártótól a hivatalos leleplezés előtt.
Az Apple és a Samsung új készülékei annyira ígéretesek, hogy a konkurencia is követné a példájukat.
Igen impozáns technikai adatokkal bír a kínai gyártó új készüléke.
Lemerülő akkumulátor, otthon felejtett készülék, eltűnt térerő: a legtöbbünkben ilyenkor feltámad egy kis nyugtalanság. Az érzésnek saját neve is van: nomofóbia.
Egy év alatt 22 százalékkal csökkentek a kiszállítások. A Samsung és az Apple is kevesebb készüléket szállított, de ők azért boldogok lehetnek.
Nem csak megvenni lesz drága az Apple új készülékét.
A ChatGPT buktatta le a cég alkalmazottját, aki odarejtette az eszközt.
Hét év után nyugdíjazza a Valve az Index VR-headsetet, de a készülék tulajdonosoknak egyelőre nincs okuk aggodalomra.
Egy új értesülés szerint az Apple körülbelül 0,4 millimétert faraghat a készülékházból, miközben növelné az akkumulátor kapacitását.
A Yettel kutatása szerint a magyarok tovább használják telefonjaikat, de egyre nyitottabbak a leadásra és a felújított készülékekre is.
Az egyébként is kétes ár/érték arányú készülék, most még rosszabb opcióvá vált, miközben az utódja már a függöny mögött készülődik.
Nagyon úgy néz ki, hogy a Google végre egy győzelemre esélyes készülékkel támadja majd be a középkategóriát.
Mindig érdemes készíteni egy biztonsági mentést a készülékről, mielőtt letöltenénk egy nagyobb funkciófrissítést. Ennek fontosságáról jó lecke volt a szeptemberi csomag.
Egy kis turkálás a menüben, és egy DNS szolgáltató biztonságosabbá és nyugodtabbá teheti az internethasználat folyamatát.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.