A Nemzetközi Űrállomás jövőjét is kétségessé tehetik az Oroszországra kivetett szankciók
Nincs teljes egyetértés a Roszkozmosz és a NASA között azt illetően, mekkora gondot jelentenek a nemzetközi szankciók a Nemzetközi Űrállomásnak.
Nincs teljes egyetértés a Roszkozmosz és a NASA között azt illetően, mekkora gondot jelentenek a nemzetközi szankciók a Nemzetközi Űrállomásnak.
Egészen másfajta élményt nyújt a jelenség, ha nem a Földről, hanem egy űrben lebegő szerkezetből csodáljuk azt.
A díjat a Párizsban rendezett Nemzetközi Autófesztiválon adták át.
A két, a piac élvonalában küzdő processzorgyártó az Oroszországra kirótt nemzetközi szankciók részeként tart vissza termékeket.
A széria nemzetközi leleplezésére még egy picit várnunk kell, de talán már tudjuk, hogy mennyibe fognak kerülni az újdonságok.
Látványos videót posztolt a NASA arról, hogyan érkezett meg a legutóbbi szállítmány az ISS-re.
Még az idén elkészülhet a keretrendszer első változata.
Legalábbis a NASA tervei szerint így vonul majd nyugdíjba a régóta működő ISS.
Különleges koreográfiával ünnepelték, hogy az egyik űrhajós már 300 napot töltött az ISS-en.
A francia űrhajós, Thomas Pesquet a klímaváltozással kapcsolatos aggályairól is beszélt legutóbbi interjújában.
A Star Trek sorozat Kirk kapitányát alakító William Shatner a nemrég tett űrkirándulásával rekordot állított be. Összefoglaltuk, hogy mi vezetett idáig.
Az Egyesült Államok kormányzata megadta az engedélyt, hogy az évtized végéig működjön a Nemzetközi Űrállomás.
A tavaly óta az Infosys részeként működő nemzetközi informatikai vállalat budapesti irodája 25 százalékos létszámbővülést tervez.
A MediaMarkt anyavállalata belső és külső szakértőkkel, illetve a hatósággal karöltve próbál utánajárni a dolognak és felmérni a károkat.
A Nemzetközi Űrállomásnak egy kicsit tovább kell várnia az új személyzetre.
A saját trükkjével sikerült csapdába csalni az orosz REvil bandát.
Joe Biden határokon átnyúló összefogást sürget a biztonságosabb jövő érdekében.
Első körben a szolgálati idő meghosszabbítása tűnik valószínűnek, a jövő viszont itt is a cégeké lehet.
Persze a Nemzetközi Űrállomáson nem a hagyományos módon zajlott például a célbalövés.
Olyan kártevőt azonosított a szolgáltató, amelyik a készülékünkre települve észrevétlenül indít nemzetközi hívásokat.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.