Érdemes lesz átaludni az Apple Watch érkező újítását
Az óra pedig megmondja, mennyire voltunk ügyesek ebben.
Az óra pedig megmondja, mennyire voltunk ügyesek ebben.
Harvardi genetikusok szerint a magyar, finn és észt nyelv gyökerei jóval keletebbre nyúlnak vissza, mint eddig gondoltuk.
Egyre biztosabb, hogy már jövő tavasszal befut az iPhone 17e, amit évente követnek majd frissebb verziók.
Rózsaszín és olyan illatot áraszt, ami számodra a legkedvesebb. Extrém periféria a Fragrance Mouse, és abszolút elképzelhető, hogy megtalálja a közönségét. Megszagoltuk, mire képes.
Hajlított üveg, áttérés 14 cm-es ventilátorokra, háromkamrás házak, tápegységek RGB-vezérléssel - és akkor a szupermoduláris billentyűzetről még nem is szóltunk.
A Boeing Starliner első tesztrepülését számtalan probléma övezte, melyek egy részét már a Földön észlelték a szakemberek.
Szivárogtatók szerint nem várja meg vele a Microsoft az Xbox Series konzolcsalád utódjának érkezését.
Nagyon úgy tűnik, hogy nem várja meg az áprilisi műsort az Apple.
A NASA Cuirosity marsjárója egy kiszáradt tó medrében talált rá egy izgalmas jelenségre.
A szivárgások arra utalnak, hogy izgalamas újdonságokkal készül az Apple a legfrissebb készülékek kapcsán.
Idén ez már a második alkalom volt, hogy teljesen megőrült az Apple Pay.
Épp, ahogy vártuk: a Computex 2024 kiállításon minden, még a perifériák világa is a mesterséges intelligenciáról szólt, de a sok előadást végighallgatva már most látszik, hogy az AI-csata még messze nem lejátszott.
Jóval barátságosabb méretben köszönhet be az új csúcskártya, mint az RTX 4090.
A Nílus menti birodalom népe sokkal előrébb járhatott a rák megértésében, mint eddig gondoltuk.
Nem tudtunk ellenállni a kísértésnek, 740 forintért vásároltunk kínai online shopból 65 wattos, 6 portos USB-villámtöltőt. És hogy mit kaptunk? Majdnem agyvérzést.
Hamarabb sor kerül a mesterséges intelligencián alapuló funkciók bevezetésére, mint azt gondoltuk.
Egy friss pletyka szerint a következő generációs SE akár többet is nyújthat, mint gondoltuk.
Új információk láttak napvilágot az ősszel érkező iPhone-okról.
Átlagosan negyedmilliót mutattak ki az öt legnépszerűbb ásványvízből egy kutatás keretében.
Egy friss pletyka szerint jóval előbb jöhet az új Xbox-generáció, mint gondoltuk.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.