Hamarosan sokkal jobb lesz Windows Insidernek lenni
Leegyszerűsödik és átláthatóbbá válik a teljes program, úgyhogy jobban megéri majd részt is venni benne.
Leegyszerűsödik és átláthatóbbá válik a teljes program, úgyhogy jobban megéri majd részt is venni benne.
A cég szeretné ha átláthatóbb és biztonságosabb felhasználói élményt kaphatnának azok is, akik bevállalják az újdonságok kipróbálását.
Megvan a teljes tervezet, az első lépés már ma megtörtént.
Négyszer kell majd elmagyaráznod az Androidnak, hogy igen, tudod mit csinálsz.
A frissen megjelent Resident Evil Requiemben debütál a továbbfejlesztett PSSR.
Más szerepet szánnak neki a jövőben, ami viszont nem mindenkinek lesz elérhető.
Jelenlegi állapotában a funkció meglehetősen hiányos, a legújabb Insider build viszont már tartalmaz néhány kiegészítést.
A Microsoft különleges, testreszabható kontrollerekkel készül az Obsidian új sci-fi RPG-jének érkezésére.
Legalábbis erre utaló jelek bukkantak fel a legutóbbi Insider buildben,
2026-tól csak hitelesített fejlesztők alkalmazásai lesznek telepíthetők Androidon, még a Google Playen kívül is.
A Write funkciót már tesztelhetik az Insiders program résztvevői.
Az Insider-program résztvevői már tesztelik az új, mesterséges intelligencia alapú virtuális ügynököt.
A még nem publikus frissítést már tesztelhetik is az Xbox Insiderek.
A funkcióval tárhelyet és időt spórolhatunk magunknak.
A 24H2-es csomag több újdonságot és egy sor mesterséges intelligencia-alapú trükköt is tartogat.
A redmondiak korábban már egy rakás parancsot letiltottak, de még mindig vannak kiskapuk a Copilot Tervezőben, és feltehetően ennek a harcnak sosem lesz vége.
Az Aston Martin Residences befejezését eleinte 2022-re, majd 2023 decemberére tervezték, de a pandémia miatt az építkezés annyira lelassult, hogy…
Egyelőre még csak tesztüzemmódban, de már a Microsoft operációs rendszere is támogatja az új, gyorsabb szabványt.
A Microsoft továbbra sem teszi félre a teljesen megújult alkalmazást.
Két új megoldással is bővült a Windows, amelyek az AI mélyebb integrációját hozzák el az operációs rendszerbe.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.