Az Apple végre törli a vetkőztető appokat
Az Apple szerint az ilyen alkalmazások mindig is tiltottak voltak az App Store-ban, de valahogy mégsem sikerül kiszűrni őket.
Az Apple szerint az ilyen alkalmazások mindig is tiltottak voltak az App Store-ban, de valahogy mégsem sikerül kiszűrni őket.
Hogy a szabályozásnak hogyan kellene megfelelni, az viszont nem egészen egyértelmű.
A Google új díjszabást és alternatív fizetési lehetőségeket vezet be a Play Áruházban.
Túlzottnak tartják a rájuk kirótt jutalékokat.
Elon Musk hiába próbálta leválasztani a Teslát és a SpaceX-et az Apple és az OpenAI elleni perről, a bíróság szerint ezekből a céges postafiókokból is előkerülhetnek fontos xAI-os e-mailek. Ez kellemetlen fordulat lehet egy teljesen másról szóló jogi vitában.
Egyáltalán nem kedves dolog a pszichológiai hadviselés, de azért ki tudod játszani a rendszert.
Az Apple óvatosan engedné be az új AI-eszközöket.
Már az is borzalmas, hogy minden egy előfizetés lett, és ezt tényleg csak a hűségidő rendszerével lehet kellemetlenebbé tenni.
Ennyi volt, Oroszország számára bezárt az App Store.
Napi feladatokkal pörgetné fel saját appboltját a Samsung.
Értelemszerűen nem maguktól jutottak el idáig, ott azért még nem tartunk. Ott meg főleg nem, hogy ez egy globális jófejség legyen.
Egy brit bíróság szerint az App Store díjai éveken át túlzóak voltak.
Érdemes lesz felkapni az ajándék apróságokat, mielőtt azok eltűnnek a Galaxy Store-ból.
A politikusok szerint az Elon Musk-féle AI súlyosan sérti az Apple és a Google szabályait.
A bíróság bűnösnek találta az Apple-t a túlságosan magas jutalékok miatt, ami a fejlesztőket és a felhasználókat is érintette.
Az Apple szerint a javaslat súlyosan sértené a felhasználók adatvédelmét.
Az ingyenes appok listáját természetesen a ChatGPT vezeti, mert az Apple még mindig bukdácsol a saját mesterséges intelligenciájával.
Musk azt állítja, hogy a Grok hátrányba került az App Store-ban a ChatGPT-vel szemben és az Apple-nek végül nem sikerült kidobatnia a pert.
A cupertinóiak szerint a DMA nem érte el a célját, nem lettek olcsóbbak az alkalmazások az App Store-ban.
A lépés a Kibertér-felügyelet nevű szerv utasítására történt.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.