Gazdag különcöknek való az iPhone X Bentley Edition
Egyelőre keveset tudunk róla, ára sincs, de sokan megőrülnek ezért a különleges iPhone X-ért, ami csak kevesek kezében lesz ott.
Egyelőre keveset tudunk róla, ára sincs, de sokan megőrülnek ezért a különleges iPhone X-ért, ami csak kevesek kezében lesz ott.
Otthonaink levegőjének tisztán tartásában jelenthet nagy segítséget az éppen akciós Xiaomi Mi Air Purifier 2.
Önvezető autó, űrjárművek és óriás alagutak után a jelek szerint a tech-milliárdos beváltja legőrültebb ötletét is.
Csak elértünk odáig, hogy ez a tévé olyan, mint a tokjából előhúzható vetítővászon. Igazán leleményes.
A Duo segítségével immáron bármilyen androidos felhasználót hívhatunk, olyat is, akinél nincs telepítve az app.
Az új PuriCare levegőtisztító mellett mesterséges intelligenciával feldobott állóklíma is érkezik.
A másodlagos kijelzőt pótló lebegő sáv egy alkalmazás segítségével bármelyik androidos mobilon életre kelthető.
Minderről személyesen Tim Cook biztosította azokat, akik aggódtak az idei széria miatt, és úgy gondolták, hogy unalmas az iPhone 8.
A készüléknek számos hibája van, mégis óriási sorok kígyóznak érte, és az Amazonon 4500 dollárba is került már.
Vezeték nélkül tölt, nappal és éjjel egyaránt lát a 1-Ring Moon lebegő okoskamerája.
A jelentések szerint 2020-ra az okostelefonok piacán az OLED lesz az úr.
Egyértelmű előnyei vannak, ha egy papír alapú dokumentumoktól hemzsegő világban gépi intelligencia olvas helyettünk - pontosabban átalakítja a dokumentumokat digitális formátumokra.
Történelmi negyedévet zárt a GPU-piac, amit az Ethereum okozta őrületnek köszönhet az AMD és az NVIDIA.
Második kijelző helyett tényleg egy lebegő sávot kínál majd az új csúcskészülék.
Boeing 747-es repülőgépekkel szállítják nagy mennyiségben a videokártyákat, hogy azokkal mihamarabb bányászni kezdjék az Ethereumot.
A hálózati adattárolás mellett a Synology a routerek terén is erős: íme néhány hasznos ötlet arra, hogy a legtöbbet hozhassuk ki az eszközökből.
Elképesztően jó ár-érték aránnyal mutatkozott be a Honor 9, amely a zászlóshajók tudását kínálja olcsón.
Az IDC szerint növekedő pályára állnak az eladások, többek között az iPhone 8 miatt.
Összesen 239 vadonatúj hangulatjellel bővült a "hivatalos" emojik száma. A Twitter felől támadnak, és hamarosan mindenhová eljutnak.
Az idei első negyedévben 63 százalékkal több pénzt kerestek a nem játék jellegű appok fejlesztői, a Netflix mindent vitt.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.