Bosznia-Hercegovina északi részén azért maradtak nagyjából 1600-an áramellátás nélkül, mert egy hód megrágta a kábeleket. Vasárnap, az esti órákban érkeztek a jelentések, melyek hatására a karbantartók el is kezdtek vizsgálódni. A helyzet felmérése során ráleltek a problémára, lévén az állat ott volt a megrongált köteg mellett.
Ki tudja, hogy mi vette erre rá a nagyra nőtt rágcsálót, de az nekiugrott a szálak megcsócsálásának, így Prnjavor és Stanar térségének egy jelentős része elsötétült. A meghibásodás vasárnap este fél tízkor keletkezett a Banja Luka és Doboj közötti autópálya alatt húzódó szakaszon.
Az Elektrokrajnia tájékoztatása szerint a hód a Strpci nevű középfeszültségű vezetéknek ugrott neki, mind a hat kábelét megrongálta, és szolgáltatónak most az egészet ki kell cserélnie. A helyreállítást már vasárnap este megkezdték, de a helyzetet jelentősen megnehezíti, hogy a sérült szakasz az autópálya alatt fekszik. Emiatt nehéz gépeket is be kell vetniük, azok kirendelése és munkába állítása pedig időbe telik.