Fordulat látszik a magyar családok iskolakezdési vásárlásaiban: egy friss felmérés szerint idén először a termék minősége és megbízhatósága fontosabb szemponttá vált, mint az alacsony ár. Közben tovább nő azoknak a szülőknek az aránya is, akik valamilyen műszaki eszközt vásárolnának gyermeküknek az új tanévre. A MediaMarkt megbízásából, az Europion közreműködésével készült kutatás szerint a szülők 55 százaléka tervez ilyen vásárlást, szemben a tavaly mért 52 százalékkal. A legkeresettebb eszközök a laptopok és notebookok, valamint a mobiltelefonok és okosórák, mindkét kategóriát a válaszadók 17 százaléka jelölte meg. Kiegészítőket, például fejhallgatót, billentyűzetet vagy egeret 16, tabletet pedig 14 százalék vásárolna.
A digitális eszközök az oktatásban is egyre nagyobb szerepet kapnak. A megkérdezettek gyermekeinek 48 százaléka már saját okoseszközön tanul, a szülők 49 százaléka pedig attól tart, hogy megfelelő technikai háttér nélkül gyermeke hátrányba kerülhet az iskolában. A legnagyobb változás a vásárlási szempontoknál látható. Tavaly még a kedvező ár állt az első helyen 54 százalékkal, az idei kutatásban azonban már a minőség és a megbízhatóság vezet 46 százalékkal. Laptopvásárlásnál a válaszadók 53 százaléka inkább egy jobb minőségű, garanciával rendelkező készüléket választana egy olcsóbb modell helyett.
A megfelelő eszköz kiválasztása ugyanakkor sokaknak problémát okoz. A szülők 31 százaléka attól tart, hogy olyan funkciókért fizet majd, amelyeket gyermeke végül nem használ ki, 20 százalék attól fél, hogy az olcsóbb készülék néhány éven belül elavul vagy túlságosan lelassul, 16 százaléknak pedig a műszaki specifikációk összehasonlítása okozza a legnagyobb nehézséget. A válaszadók 32 százaléka ezzel szemben úgy érzi, pontosan tudja, mire van szüksége. Az iskolakezdés költségeire a családok 39 százaléka rendszeres megtakarítással készül, minden negyedik szülő kuponokkal és hűségprogramokkal próbál spórolni. A válaszadók 19 százaléka a nagyobb vásárlásokat a fizetés érkezéséhez igazítja, ugyanennyien valamilyen állami vagy önkormányzati támogatásra is számítanak. Kamatmentes részletfizetést ugyanakkor mindössze 11 százalék tervez igénybe venni.
A felmérés 2026 augusztusában, 1904 fős mintán készült. A kutatás a közlés szerint nem, kor, iskolai végzettség, régió és településtípus alapján reprezentatív a 18 évesnél idősebb magyar lakosságra.