Új, kifejezetten hordozhatónak szánt vezérlővel bővíti kínálatát a Microsoft, amely eddigi legkisebb vezérlőjeként mutatta be az Xbox Nano kontrollert. A gyártó elsősorban a kisebb kezű játékosoknak, a gyerekeknek és azoknak szánja, akik útközben sem mondanának le a játék élményéről. Az eszköz 49,99 dolláros (kb. 16 240 forintos) áron lesz kapható, az előrendelése pedig már elindult, de csak novemberben kerül majd forgalomba az Egyesült Államokban és több európai országban, köztük hazánkban. Az Xbox oldalán felsorolt viszonteladók egyelőre nem listázták, ezért e sorok írásakor még nem tudjuk, hogy mekkora összeg szerepel majd nálunk az árcédulán.
A valamivel több mint 12,7 centiméter hosszú, mindössze 99 grammos kontroller rövidebb és könnyebb a legtöbb mai okostelefonnál, miközben mind a 18 hagyományos játékvezérlő-input megtalálható rajta. Kialakítása a megszokott Xbox-elrendezést követi, vagyis a méretcsökkentés nem jár a játékosok által megszokott és kedvelt kezelőszervek feláldozásával. A beépített akkumulátor újratölthető, a programozható akciógomb (Action Button) pedig képernyőképek készítésére, játékmenet rögzítésére és más gyakran használt funkciók gyors elérésére is beállítható.
A vezeték nélküli Xbox-kapcsolat mellett Bluetooth-támogatást is kapott, így számos kompatibilis eszközzel használható. A Microsoft a családi játékélményt is hangsúlyozza, példaként hozva fel a Minecraft Dungeons II-t, amely akár négyfős helyi kooperatív módot kínál, a kompakt vezérlő pedig könnyen elfér egy táskában, így utazás vagy baráti látogatás közben is kéznél lehet. Ezzel párhuzamosan a vállalat a Forza Horizon 6-ot is azok között a játékok között említi, amelyekkel a nappalin kívül is érdemes lehet játszani.
Forrás: Xbox