Kevéssel a bemutató előtt szivárogtak ki a DJI Mavic Air 2 fotói
Az új kontroller kijelző helyett mobiltartót kínál, maga a drón 4K-s videókat és fotókat tud majd rögzíteni.
Az új kontroller kijelző helyett mobiltartót kínál, maga a drón 4K-s videókat és fotókat tud majd rögzíteni.
A kísérlet a napokban indult, és egyelőre az kitalálójának nincs oka aggódni.
Állítólag 12-magos lesz az Apple 5 nm-es technológiával készülő processzora, amely az Intel lapkáit is legyőzheti.
Feketében és fehérben jön a Logitech G203 Lightsync verziója, amely olcsó RGB-s ragadozót jelent a játékosok asztalára.
A sokat emlegetett csapat toplistáján végül csak a hatodik helyet érdemelte ki a Samsung aktuális csúcsmobilja.
Egyre közeledik a Microsoft új modellje, ami úgy hoz majd 10,5 hüvelykes képernyőt, hogy az eszköz mérte nem nő meg.
A több mint 25 évre visszatekintő, piacvezető informatikai magazin új főszerkesztője mellé a GameStar korábbi főszerkesztője, Vörös Lóránd is csatlakozott. Molnár József a továbbiakban tanácsadóként segíti a szerkesztőség munkáját.
A lapos és könnyű gamergépbe természetesen tizedik-generációs Intel processzor került.
A 7,6 hüvelykes méretű belső kijelző 120 Hz-es képfrissítést kaphat a következő összehajtható Samsung okostelefonban.
Elsőként Dél-Koreában lesz erre a célra használható a Galaxy Watch Active 2, kisebb megkötésekkel.
Már elérhető az Apple különleges billentyűzete, amely a legújabb iPad Pro táblagépekhez készült.
Megújul a Face ID-s rendszer: az érzékelősor kisebb lesz, így kevesebb helyet vesz ki a képernyőből a következő iPhone-okon.
Az elemzők szerint pont azokhoz nem jut el a technológia, akiket a legjobban veszélyeztet a járvány.
Emellett készül még az ARM-alapú, 12 hüvelykes MacBook, valamint számos más érdekességet is hozna a piacra az Apple.
A tizedik-generációs Intel Comet Lake processzorokat támogatják majd az LGA 1200-as foglalatú alaplapok.
Piacelsőséget jelenthet a 16 Gbps-os GDDR6-os memória, ami ráadásul több mint 14 százalékos extra memória-sávszélességet is ígér.
Az EverythingApplePro Max Weinbach segítségével szivárogtatta ki a renderelt anyagokat az új csúcsmobilról.
2019-ben például több mint 23 millió dollárt költöttek Zuckerberg védelmére és magánrepüléseire.
Megszületett a döntés a 2020-as érettségi vizsgák kapcsán, teljesen eltörlik a szóbeliket.
Egy 35 wattos, laptopokba való AMD processzorról és egy 200+ wattos asztali Intel chipről van szó.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.