Már a Gmail csatolmányainál is lehet Office-dokumentumokat szerkeszteni
Könnyebbé vált az Office-dokumentumok szerkesztése a Gmailben: immáron a csatolmányoknál, közvetlenül is elvégezhető a munka.
Könnyebbé vált az Office-dokumentumok szerkesztése a Gmailben: immáron a csatolmányoknál, közvetlenül is elvégezhető a munka.
Az elmúlt hónapokban új taktikához folyamodtak azok a szervezetek, melyek felfedezték, hogy az általuk telepített zsarolóvírustól megpróbál megszabadulni a megtámadott cég.
Több országból is érkeznek jelentések, miszerint valami nincs rendben a Facebook Messengerrel, minek következtében késve, hibásan vagy egyáltalán nem érkeznek meg az üzenetek.
A dél-koreai cég nem bírja a versenyt a kínai gyártókkal, ezért a túl nagy veszteséget termelő olcsó és középkategóriás okostelefonok előállítását inkább másra bízza.
A Huawei beismerte, hogy tényleg készített egy ilyen rendszert, de a cég szerint nem rendszeresítették azt.
Megérkeztek az első értékelések az AMD új csúcskártyájáról, ami ugyan erős, de azért az ár-érték aránnyal akadnak problémák.
A szeptemberi kínai debütálás után világszerte elérhetővé vált a ZTE Axon 20 5G.
Az operációs rendszer tesztelés alatt lévő legújabb változatában a Cortana a fájlnév vagy akár a szerző nevének egy részlete alapján alapján megkeresi nekünk azt a dokumentumot, amire szükségünk van.
Számos nyelvet támogatnak, bárhol elérhetőek és különböző kényelmi funkciókkal rendelkeznek. De melyik a leghasznosabb? Leteszteltünk öt fordítószolgáltatást.
Pár hete érkeztek fotók egy fémoszloptól, mely Utah egyik elhagyatott pontján bukkant fel, azóta pedig a világ több pontján is felfedezték. Persze a mémgyárosok is beindultak a jelenség kapcsán.
A jelentések szerint már teszteli a 3 perces videókat a TikTok, de nagy kérdés, hogy a platform rajongói akarnak-e ilyen hosszan figyelni egy dologra.
A Turla hackercsoport öt éven keresztül csapolta EU-országok külügyminisztériumainak számítógépeit. A biztonsági kutatók által Oroszországhoz kötött kiberbűnözők érzékeny adatokat szerezhettek meg.
Új funkciót tesztel a Cortana appon belül a Microsoft, ennek hála kereshetne gyorsabban fájlokat a Windows 10.
A fogyasztóvédelmet nem győzték meg mindenhol az Apple környezetvédelmi indokai, ezért előírták a vállalat számára, hogy kötelező érvényűen csomagoljon töltőt az iPhone-ok mellé.
Ha a YouTube mesterséges intelligenciája sértőnek véli a hozzászólást, akkor arra figyelmezteti a felhasználót, inkább gondolja át, hogy mit akar leírni. Egyre nagyobb gond a gyűlöletbeszéd.
Zack Nelson is kíváncsi volt rá, hogy a műanyag bevonat alatt tényleg van-e fém készülékház.
Új rendszer szabadalmát jegyeztette be a cég, mely szenzorokkal figyelné egy-egy online meeting résztvevőinek testbeszédét, ebből állapítaná meg, hogy az mennyire volt produktív.
A MikCube névre keresztelt találmány már most hatalmas sikernek örvend a hallgatók között, de az egyetem most szélesebb körben is elterjesztené azt.
Könnyes búcsút kell venni a upcmail.hu és a chello.hu végződésű e-mail-címektől, de mennyire baj ez valójában? Titeket kérdezünk.
Egy új Patreon-projektben azt tűzték ki célul, hogy a Linux rendszer működjön az M1 chipes Apple Maceken.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.