Szűkszavú közlemény magyarázza Facebook tegnapi megbolondulását
Kiderült, miért bombázta a szokásosnál is érdektelenebb posztokkal a felhasználóit a Facebook.
Kiderült, miért bombázta a szokásosnál is érdektelenebb posztokkal a felhasználóit a Facebook.
Bár a PlayStation 5 és az Xbox Series X|S jobbára védett a kalózoktól, a Nintendo Switch nem - ezen segítene a Denuvo.
Kormány már nem kerül bele, lesz viszont benne pár szemkápráztató különlegesség.
Az iPhone 14, valamint az Apple Watch Series 8 és a vadonatúj modellek bejelentésére már csak keveset kell várnunk.
Ezzel a funkcióval végre sokkal könnyebb lesz elválasztani a csoportos beszélgetéseket.
Nosztalgiázással ünnepli a néhány éve felvásárolt szolgáltatást az Apple.
Meglehet, hogy a cupertinóiak már a harmadik féltől származó fizetési megoldásoknak készítik elő a terepet.
A krómozott külső elektromos belsőt takar, amely akár menet közben is tudja tölteni a lakókocsit vontató elektromos autót.
Egyelőre csak a tesztfázisnál tart az újdonság, ami miatt még a Google is joggal aggódhat.
Egyfelől érthető, hogy sokan támogatják, azonban sok veszélyt is tartogat a változtatás.
Peter Zlatko szerint egyenesen nemzetbiztonsági kockázatot jelent a Twitter működése.
Két új izgalmas funkció is készül a YouTube TV-hez.
A projekt fejlesztése jól halad, Musk az ünnepnapon fog róla többet bemutatni.
Valamit nagyon elrontottak Mark Zuckerbergék, és ezt minden felhasználó megtapasztalhatja.
A Vissza a jövőbe filmekből ismert legendás márka nemrég élőben is bemutatta új elektromos autóját és egy sor érdekességet.
A cégek közötti megállapodás legfeljebb tíz évre szólhat.
Örülhetnek a profik, méltó riválist kap az Xbox Elite Controller.
A videómegosztó reagált arra, hogy egyre többen fogyasztanak podcasteket a platformján.
Nem fogta vissza a bejelentéseket az ASUS a kölni gamescom 0. napján.
Tervezésükkor kiemelt szempont volt, hogy használatuk kényelmes legyen, és ne gátolják a vezetékek sem.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.