Kulcsfontosságú alkalmazásokat törölhetünk az iOS 18 legfrissebb változatában
Kanyarban az Apple operációs rendszerének legújabb verziója.
Kanyarban az Apple operációs rendszerének legújabb verziója.
Egy új alkalmazáson dolgoznak, ami egyesítené az App Store és a Game Center előnyeit, sőt behozna extra funkciókat is.
Ennek az újdonságnak bizony tényleg nagyon sok felhasználó fog örülni.
Újabb ígéretes megoldás látott napvilágot.
Értelme nem sok van, de legalább jól hangzik.
A körülmények miatt a mentőcsapatnak kifejezetten nehéz dolga volt.
A Qualcomm bejelentette, hogy milyen mobilok kapják meg először a fejlesztést.
Úgy tűnik, a vártnál korábban tarthatjuk majd kezünkben az Asus következő gamertelefonját.
A szakértők ennek ellenére úgy látják, hogy a cupertinóiak behozhatják jelentős hátrányukat.
A kormány által tervezett módosítás minden bizonnyal hatással lesz majd az áramfogyasztási szokásainkra.
Az urnazárás után már nem lesz lehetőség a politikai töltetű reklámok megjelenítésére.
A nyugat-írországi rendőrség több mint 800 hamisítványt foglalt le, beleértve AirPodsokat is.
A mostani panaszok különösen az Apple ígéreteinek tükrében kellemetlenek.
Megszűnik? Nem szűnik meg? Eléggé zavarosnak tűnik a helyzet.
A gyártó már azt is megmutatta, hogyan fog kinézni az új mobil.
Idén sem érkezett meg a várva várt frissítés, de a vállalatnak jó oka van erre.
Az Apple Pencil és a Galaxy S Pen egyaránt meghaladták eredeti rendeltetésüket - és nem csak ők segítik a tablet- és okostelefon-felhasználókat.
Egyre többet tudunk az Apple karcsúsított készülékéről.
Egy elkötelezett modder építette meg az eredeti Xboxot alapként használva.
A Valve és az Apple piactereiről olyan alkalmazások tűntek el, amelyekre Oroszországban nemkívánatosként tekintettek vagy egyenesen be is tiltották.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.