Kiderült, hogy mikor kapják meg az Android 10-et a Huawei okostelefonjai
Összesen több mint 30 különböző Huawei és Honor készülékre fut majd be az EMUI 10 felület és az Android 10 rendszer.
Összesen több mint 30 különböző Huawei és Honor készülékre fut majd be az EMUI 10 felület és az Android 10 rendszer.
30 wattos vezeték nélküli gyorstöltésre képes a Xiaomi új Mi Charge Turbo megoldása, de hamarosan 40 wattot is tudhat.
Tovább dagad a Huawei-botrány: miközben már a Mate 30 Pro sem kaphat Google-szolgáltatásokat, addig a felháborodott Microsoft szerint Donald Trump tisztességtelenül bánik a kínai céggel.
A 64 GB-os memóriakit többféle sebességgel is elérhető, a csúcsot a 4300 MHz-es, CL19-es csomag jelenti.
Októberben válik elérhetővé a Core i9-9900KS, ami gúnyosabb megjegyzések szerint az Intel pánikreakciója az AMD Ryzen 3000-es processzorokra.
Órákkal a Qualcomm saját keynote-ja előtt tartja meg a Huawei az IFA nyitóbeszédét, amely egyben a Kirin 990 csúcslapka bemutatója is lesz.
BIOS-frissítéssel orvosolja a boost melletti órajel-problémákat a Zen 2-es chipeknél az AMD.
Bluetooth-on keresztül működő okostokok kísérhetik az új csúcsmobilt, amelyek gyakorlatilag éppen olyanok, mint a Motorola MotoModjai.
Kiszivárgott a Huawei Watch GT 2, amely egyenesen két verzióban kísérheti a Mate 30 szériás mobilokat.
Der8auer szerint csak kevés Ryzen 3000 szériás CPU éri el a bereklámozott sebességeket.
Egy német kereskedőnél konkrétan megduplázta az AMD processzorok eladásait és árbevételét a Ryzen 3000 széria.
Kiderült, hogy mikor és hol debütálnak a Huawei új csúcsmobiljai, de továbbra is kérdés, hogy lesz-e rajtuk Google Play Áruház (és Google-appok).
Több mint 130 vállalat kért licencet az amerikai kormánytól, hogy kereskedhessen a kínai óriással.
A Honor elnöke maga árulta el, hogy mi lesz a márka következő csúcsmobiljának a neve, és azt is közölte, hogy ez már 5G-s lesz.
Ezúttal egy hivatalos promóciós anyag szivárgott ki a csúcsmobilról, ami elöl és hátul is megmutatja a Mate 30 Pro érdekességeit.
A lényeg azonban az, hogy az Intel szerint a valódi használat során még mindig jobbak az Intel CPU-k.
A Huawei Mate 30 Pro csúcsmobilban is ez a chip kap helyet - a Kirin 990 a 2019-es IFA kiállításon debütál.
Többek között HTPC-kbe és hálózati adattárolókba építhető be a 250 és a 300 wattos moduláris táp.
Kiderült, hogy mekkora energiaforrást használ a Mate 30 és a Mate 30 Pro csúcsmobilokban a Huawei.
Kirin 990-es rendszerchipet és a P30 Pro csúcsmobilból ismerős kamerát kapott a felújított Mate X.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.