Az Apple fellebbez, de akár 1,5 milliárd font is visszajárhat a briteknek
Egy brit bíróság szerint az App Store díjai éveken át túlzóak voltak.
Egy brit bíróság szerint az App Store díjai éveken át túlzóak voltak.
Álneveken dolgozó informatikusokból és kriptóból finanszírozza magát a rezsim.
A Grok nevű mesterséges intelligencia körül kirobbant botrány rávilágít: ma már bárkiről készülhet beleegyezés nélküli hamis intim kép. Megmutatjuk, mit jelent ez a gyerekek digitális biztonsága szempontjából.
Papíron RTX 4060, a mérések szerint inkább időutazás 2012-be.
Az előzmények ismeretében ez egyáltalán nem meglepő.
A bíróság bűnösnek találta az Apple-t a túlságosan magas jutalékok miatt, ami a fejlesztőket és a felhasználókat is érintette.
A Nobel-díjas tudós a közelmúlt legmeghatározóbb olvasmányairól mesél.
Egy brit dalról azt állítják, hogy tudományos módszerekkel tervezték meg, és képes megnyugtatni a síró babákat. A kísérletek szerint működik is. De az egész gyakorlatilag marketinghúzás.
A delaware-i legfelsőbb bíróság zöld utat adott a vitatott csomagnak.
Csendben javította korábbi, sok vitát kiváltó megoldását a gyártó.
A legendás robotporszívó-gyártót bedarálták a vámok és a kínai verseny.
Egy új mesterséges intelligencia segít eligazodni a könyvekben, akkor is, ha ezt az írók nem szeretnék.
Zhou Gaosait már csak Vasemberként ismerik a helyiek.
Egy magyar kutató bukkant a különleges lepkefajra Angolában.
Kipukkadt az AI-lufi vagy csak homokba dugjuk a fejünket? Louis Rosenberg szerint a szkepticizmus valójában veszélyes tagadás. Elemzés a generatív AI valós fejlődéséről, a vállalati adaptációról és az érzelmi manipuláció jövőbeli kockázatairól.
Nem csak fekete-piros, hímzett és óriási szék lehet kényelmes és gamer. Erre jó példa a Refine, ami közel tökéletes ergonómiájával és modern külsejével csábít - feltéve, hogy szánsz ennyit egy székre.
Meg egyébként Halloween sincs és a Mikulás sem piros.
Az egyik áldozat egy közösségi finanszírozási kampányt is indított, hogy segítsen a többi áldozatnak.
Papíron remekül hangzik, hogy visszaszorul a rage bait, de ennél sajnos sokkal összetettebb ez a kérdés.
A berlini bíróság döntése új fejezetet nyit a keresőóriás európai versenyjogi küzdelmeiben.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.