Az Anthropic súlyos másolással vádolja a DeepSeeket és két kínai riválisát
Az amerikai cég szerint 24 ezer kamu fiókkal szedték le a Claude tudását.
Az amerikai cég szerint 24 ezer kamu fiókkal szedték le a Claude tudását.
Új dizájn, jobb hangzás és mesterséges intelligencia minden mennyiségben - a Buds4 és Buds4 Pro figyel, fordít, megért téged és állítólag még jól is szól.
Nem csupán erős és vagány, de a vételárának a felét a memória adja az új ProArt laptopnak, ami többek között AI-számításokban is tekintélyes erőt képvisel.
Ha nem akartok semmiféle mesterséges intelligenciával bajlódni böngészés közben, egy gombnyomásba telik, és úgy is marad.
Mi több, szerinte az AI modellek már fel is zárkózhattak az ember mellé ezen a téren.
Ha helyesek a szivárogtató értesülései, idén még nem találkozunk a Nova Lake-S család tagjaival.
Mintegy kilenc órán át szünetelni fognak a digitális szolgáltatások a foglalástól az ügyfélszolgálatig.
Az xAI chatbotját állítólag addig nem engedték ki, amíg nem válaszolt jobban a Baldur's Gate 3-as kérdésekre.
A Meta 5 százalékkal csökkenti a részvényjuttatásokat, de az AI-versenyben nincs fék.
A 0-24-ben futó AI-ügynök teljes hozzáférést kér a gépedhez.
A Pomelli Photoshoot egyetlen képből kampánykész vizuált gyárt, stúdió és fotós nélkül.
Az MIT szerint a legtöbb rendszer autonóm, átláthatatlan és gyenge védelmekkel működik.
Egy félmilliónál is többször letöltött androidos alkalmazás éveken át úgy tárolta a felhasználók fotóit és videóit, hogy azokhoz bárki hozzáférhetett az interneten. Az online biztonság problémájának újabb fejezete ez.
A kereset szerint a GPT-4o érzelmi kötődést épített, majd pszichózisba sodorta a felhasználót.
Az adatlopás ideje órákról percekre csökkent.
23 milliárd megtekintés, és egy masszív megrendelési roham lett a dolog vége.
A Pomelli Photoshoot egyetlen képből kampánykész vizuált gyárt, stúdió és fotós nélkül.
A hónapokig az űrben rekedt asztronauták helyzetét a hibás Starliner okozta, az űrügynökség pedig váratlanul mindent kitálalt róla.
A stúdió szerint súlyos és szándékos jogsértés zajlik az AI-videók mögött.
Az új funkciók tesztelése már zajlik, hamarosan meg is érkezhetnek az eszközök.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.