Az OpenAI GPU-kat bérelne az Nvidiától vásárlás helyett
A vállalat szerint ez jelentősen csökkentheti a hardverköltségeket.
A vállalat szerint ez jelentősen csökkentheti a hardverköltségeket.
A platform látszólag megerősítette, hogy mi állhat a háttérben.
A fogyasztóvédelmi szerveket tömörítő Euroconsumers nyomására született a döntés.
Egy friss kutatás szerint a legtöbben a közlekedésben és az egészségügyben várják a legnagyobb áttöréseket.
Az utóbbi időben elárasztották a platformot ezek a tartalmak, most pedig végre érdemben tesznek is ellene.
Hiába dönt rekordot az EV-k térnyerése a kontinensen, ebből egyre kevesebbet profitál Elon Musk cége.
Készül egy olcsó(bb) Snapdragon is, de ha spórolni akarsz, kénytelen leszel türelmesen várni. Erről mondasz le, ha spórolsz az SoC-n.
Saját szemünkkel láttuk, mire képes az új Snapdragon 8 Elite Gen 5 mobil SoC.
Elsők között próbálhattuk ki, mire képes a Snapdragon 8 Elite Gen 5, ami az új generációs mobilok szíve lesz.
Az Európai Bizottság friss döntései állhatnak a háttérben.
A YR4 2032-ben halad el a Föld mellett, de pályája pedig még mindig nem egyértelmű.
Elegáns külső, nagy kijelző, temérdek kamera - a Xiaomi 15T könnyen a középkategória kiemelt mobilja lehet.
Egy fűrész, forró ragasztó és nyolc lemezmeghajtó kellett hozzá.
Sarah Wynn-Williams, a volt Facebook-alkalmazott és könyvszerző állítólagos visszaélésekről szóló memoárja miatt súlyos anyagi nehézségekkel küzd - legalábbis egy brit politikus szerint.
Donor alaplap, reball-trükkök és egy majdnem veszett ügy - így született újjá egy Asus TUF RTX 4080 Super.
A Samsung új Flex Magic Pixel technológiája leválthatja a fóliás megoldásokat.
Egy virginiai nő 150 ezer dollárt nyert a lottón, miután a ChatGPT-től kért számokat, de a teljes nyereményt három jótékonysági szervezetnek adja.
A cél, hogy a felület ezentúl ne csak letöltőközpont, hanem egy személyre szabott szórakoztató- és játékplatform is legyen.
Az Alphabet és a Google szerint hiba volt az előző adminisztráció nyomására elhallgattatni a kritikus hangokat.
Egyelőre nem halad zökkenőmentesen az önvezető Tesla-taxik tesztelése.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.