Mikroszkopikus robotot hoztak létre 3D nyomtatással
A technológia számos lehetőséget teremthet az orvostudományban.
A technológia számos lehetőséget teremthet az orvostudományban.
A JerryRigEverything YouTube-csatorna rátette a kezét egy ilyen eszközre és rá jellemzően szét is kapta.
A ChatGPT mögött álló cég szerint alapjaiban kell újragondolni a gazdaságot az automatizáció miatt.
A cél az, hogy a tartalomgyártók többféle bevételi lehetőséghez jussanak.
Több mint száz robotaxi bénult meg egy rejtélyes hiba miatt.
Nem váltják ki teljesen az emberi munkát, de jelentősen csökkentik a terhet.
Az iOS27 egyik legfontosabb újítása lesz az átdolgozott Siri, ami minden felsőpolcos chatbotot támogat majd.
A Google gyorsan orvosolta a problémát.
A Melania Trump társaságában érkezett Figure 3 több nyelven üdvözölte a vendégeket, és még beszédet is tartott.
Zágráb lesz az első európai város, ahol robotaxiba ülhetünk a Verne, a Pony.ai és az Uber együttműködésének köszönhetően.
A Reddit üzemeltetői komoly kihívással fognak szembe nézni, ha az online fórum közösségét akarják majd leigazoltatni.
Az üzlet egészen addig tűnt jó ötletnek, amíg aztán a bíróságon nem kellett beszélnie róla.
Szuperszámítógépként működő Vera Rubin platformján az AI gyárak minden eddiginél nagyobb teljesítménnyel és hatékonysággal taníthatják, tesztelhetik és futtathatják mesterséges intelligenciára épülő alkalmazásaikat az év második felétől, jelentette be az NVIDIA. A cég éves konferenciáján nyílt modellek és szoftvereszközök mellett a fizikai mesterséges intelligencia - például ipari robotok és önvezető járművek - fejlesztését gyorsító megoldások is premiereztek.
Az irónia hatalmas rajongóiként nagyon tetszik az ötlet.
Milliárdos Nvidia-chip ügyben csapott le az amerikai igazságügy.
Hamarosan több lehet belőlük, mint emberi felhasználóból, és ez radikálisan átalakíthatja az internet működését a következő években.
A vádirat szerint az xAI chatbotja összezúzta az érintettek életét.
A porszívós cég egészen elszállt módon szállna be a mobilpiacra.
A vírus segítségével egy rendkívül kiterjedt botnetet hoztak létre.
Motoros kamerakarral jön az egyik legfurcsább mobil 2026-ban.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.