Ez a sci-fi hangulatú alumínium billentyűzet talán segít végre befejezni a regényed
Vagy bármilyen más nagyszabású projektet, amit eddig csak botor módon halogattál.
Vagy bármilyen más nagyszabású projektet, amit eddig csak botor módon halogattál.
A Trump-adminisztrációval a jelek szerint úgy lehet majd előnyös megállapodásokat kötni, ha az ember beengedi a Starlinket a kapun.
Éppen ezért fellebbezni fog az Apple a büntetés ellen.
Az OpenAI reasoning modelljei olyan arányban hazudnak, amire csak a politikában láttunk eddig példát.
A Carnegie Mellon Egyetem kutatói bemutatták a LegoGPT-t, egy mesterséges intelligenciát, ami stabil LEGO-modelleket képes tervezni.
A Ray-Ben Meta szemüvegeihez hasonló eszközökről lehet szó.
Nagyon úgy fest, hogy a jövőt a passkey funkció fogja jelenteni.
Már nem kell sokat várni, hogy a vállalat felfedje legújabb dobását.
Az Nvidia vezérigazgatója szerint aki nem ismerkedik össze hamar az AI-jal, hátrányba fog kerülni.
Egy új AI-alapú technológia végre feltörheti az állati nyelv rejtélyét.
A mesterséges intelligencia a játékok grafikáját is képes feljavítani, miközben a gyorsításban is jeleskedik. Megmutatjuk, hogy működnek ezek a technológiák, és mire figyelj, ha aktiválod őket.
A memóriapiac királya nagyon fontos bejelentést készül tenni hétfőn, ami annyira felkavarhatja a piacot, akár egy tornádó - és erről videónk is van!
Kimondani is szürreális, de egy mesterséges intelligencia által generált videóban újra életre keltették az áldozatot a tárgyalóteremben.
Nagyon sok érzékeny adatot tárol a telefonod és a biztonsági frissítések nélkül a Google sem hajlandó már kockáztatni.
Szép dolog, ha telepakolod a lakásodat okoskütyüvel, de figyelned kell arra is, hogy ezzel ne tedd ki veszélynek otthoni hálózatodat és adataidat.
Az Evnia 5000-es széria új tagja a sebességre koncentrál.
Az LG Display új technológiája valójában az OLED kijelzők legnagyobb rákfenéjét igyekszik megoldani.
Vad csapkodásba kezdett az egyik gép, ahogy tesztelői dolgozgattak rajta.
Jelentős változásokat harangozott be a piacvezető streamingszolgáltató.
A programot még 1992-ben hozta létre az első Bush kormány.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.