Megszűnik az egyik ingyenes VPN szolgáltatás
A búcsúzó szolgáltatás nem tud megbirkózni a piaci kihívásokkal, a felhasználókat egy másik szoftverhez terelik át.
A búcsúzó szolgáltatás nem tud megbirkózni a piaci kihívásokkal, a felhasználókat egy másik szoftverhez terelik át.
Az együttműködés keretében újrahasznosítanák a régi EV akkumulátorokat.
Atlas nyugdíjazása után nem sokkal színre is lépett az utód, ami az emberszabású robotok új generációját képviseli.
Több mint egy évtizednyi akrobatikázás után itt az idő, hogy az emberszabású robot végre kipihenje magát.
Az új kínai sztárwebáruház átlépte azt a határt, ami felett már különleges előírásoknak kellene vonatkozniuk rá.
Egy Kicktesteren futó kampányra figyeltünk föl. Kétszer is írtunk már ígéretes láthatatlanná tevő megoldásokról, legutóbb egy, az ukrajnai Bucsában élő…
Egy alapértelmezett Windows 11-beállítás miatt a gépben lévő SSD akár 45%-kal lassabban dolgozhat és a processzort is terhelheti. Megmutatjuk, hogyan iktasd ki a féket.
A 15 évvel ezelőtti szoftver most bárki számára ingyenesen elérhető.
Manapság tonnaszám érkeznek a vállalhatatlan romkomok streaming platformokra, de ezt a mélységet még nem sikerült elérni. Na de majd az AI!
Nincs épp a helyzet magaslatán a Meta algoritmusa, ami teljesen hétköznapi bejegyzésekre csapott le vasszigorral.
A Kickstarteren már támogatható az Invisibility Shield 2.0.
Súlyos vádakat fogalmaz meg az izraeli hadsereggel szemben egy friss jelentés.
Hogy hangzik a reklámmentesség és a korlátlan hozzáférés a tartalmainkhoz, vagy a digitális magazin és a PC-d kitakarításában segédkező ajándék szoftver?
Az elektromostól a gőzgépen és a benzinmotoron át a sugárhajtásig. Meg a hangsebesség átlépéséig. A homo sapiens versengő típus, biztos…
Nagy mérföldkő ez egy lassuló növekedési fázis kellős közepén.
Elképesztő összegeket fizetnek a gyűjtők a jó állapotban lévő almás régiségekért.
Ártatlan civilek is áldozatul eshettek annak a defektes megfigyelési programnak, amiben a Google szolgáltatásának is epizódszerep jutott.
Először elektromos buszok fogják kipróbálni az újgenerációs eszközt.
Az óvatlan célpontok hamar az Apple-fiókjukon kívül találják magukat.
Úgy látszik, mégsem olyan pontos a nyomkövető alkalmazás, de persze a hatóságok gyakorlatai is hagynak némi kívánnivalót maguk után.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.