Jövőre jön az összehajtható, 5G-s Huawei mobil
Maga Richard Yu, a Huawei ügyvezetője erősítette meg az 5G-s, összehajtható okostelefon 2019-es érkezését.
Maga Richard Yu, a Huawei ügyvezetője erősítette meg az 5G-s, összehajtható okostelefon 2019-es érkezését.
Az amerikai szenátorok arra kérték a kanadai miniszterelnököt, hogy ne használja a Huawei technológiáját Kanada 5G-s hálózatában.
Idén már 20 éves a Nokia hazai kutatási és fejlesztési központja, azonban a nosztalgikus múltidézés helyett a jövőt láttuk megelevenedni a cég székházában.
Jövőre jönnek az 5G-s androidos mobilok, az Apple pedig óriási problémába ütközött: hogyan legyenek még drágábbak a 2019-es iPhone-ok, ha nem is 5G-képesek?
A telekommunikációs vállalat elsőként az országban 5G tesztkapcsolaton keresztül valós időben közvetített és vágott meg egy e-sport meccset, demonstrálva a technológia lehetőségeit.
A kínai gyártó első hajlékony mobilja az első 5G-s Huawei okostelefon is lesz egyben.
A két normál modellt egy olcsóbb iPhone XR-rivális és egy 5G-s abszolút csúcsmodell egészíti majd ki.
A jelenleginél sokkal komolyabb hűtési rendszert igényelnek az új modemek, pedig a kevés hely miatt ez most is probléma.
A jelek szerint készül az HTC következő zászlóshajója, amely értelemszerűen a lehető legmodernebb hardvereket kínálja majd.
A hírek szerint a magas licencdíjak miatt tolná el az 5G-s iPhone-ok érkezését az Apple.
Tripla hátlapi és dupla előlapi kamera lesz az új zászlóshajón, míg a V45 az LG első 5G-s okostelefonja lesz.
A Nokia minden egyes mobilgyártótól licencdíjat szed majd az 5G-s okostelefonok után.
Az első 5G-s modem a Samsung Exynos 5100 lett - a régebbi hálózatokat is támogatja.
Az már biztos, hogy nem ez lesz a Samsung első 5G-s okostelefonja, az viszont nem egyértelmű, hogy ez mit jelent...
Olyan 5G-s okostelefont dobna piacra a Lenovo, amiben Qualcomm Snapdragon 855-ös csúcslapka van.
A spanyol Telefónica a jelenlegi LTE-hálózaton vitte véghez a bravúrt, vagyis stabil 1 Gbps-os letöltést a hétköznapi környezetben.
Az Apple megköszönte az Intel eddigi munkáját. Úgy néz ki, hogy 2020-tól Apple modemek kerülnek az iPhone okostelefonokba.
A hírek szerint 2019 júniusában érkeznek meg a Huawei első 5G-képes okostelefonjai.
A kínai óriás már dolgozik egy új Kirin SoC-n, amely a jelenlegi csúcslapka teljesítményének a dupláját kínálja.
Berlinben kezd a Deutsche Telekom, de a nyár végére 20 további helyszínen is lesz 5G-s lefedettség.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.