A sivatagban épít új gyárat a Tesla
A Nevadában épülő monstrum teljesen önfenntartó lesz.
A Nevadában épülő monstrum teljesen önfenntartó lesz.
Az országban mindenkit megillet az anonim internethasználat joga.
Jó eséllyel Hollywood egyik legvadabb rémálma vált valóra.
Ha megtehetjük, miért ne ültetnénk a kölköt olyan játékverdába, ami egy valódi autó árába kerül?
A munka mellett olyan 60 euró befektetésbe került a ház elkészítése.
1971-ben ismeretlen tettesek titkos iratokat loptak egy FBI-irodából. A dokumentumok óriási sajtóbotrányt robbantottak ki.
Zenét hallgatni, videózni vagy játszani már bármikor lehet a repülés során.
Az Alliance for Affordable Internet jelentősen csökkentené az előfizetések havidíjait.
A közel háromméteres maradványt egy olajtársaság nehézgép-kezelője fordította ki egy domboldalból.
Kutatók szerint egy kisbolygó becsapódása okozhatta azt a 13 ezer évvel ezelőtti klímaváltozást, ami a kardfogú tigrist, az óriáslajhárt és a masztodont is kipusztította.
Modern Hi-Fi torony a Revo K2, mely minden forrásra vevő és kis mérete ellenére komoly erővel bír.
A Run-Command felújítja a Windows egyik régi párbeszédablakát.
Régi vágyuk teljesülhet azoknak, akik folyamatosan a kuka mellé dobják a szemetet.
Az utóbbi időkben világszerte egyre többször került szóba az internet valamilyen szintű korlátozása. Ennek következménye az lett, hogy számtalan csoport és magánszemély, közös megegyezéssel indított el egy beadványt, melyben felszólalnak az internet szabadabb felhasználásáért és nyíltabb hozzáféréséért.
A NoVirusThanks Website Blocker segítségével kordában tartható a gépünkről bonyolított közösségi tevékenység.
Többnyire lehet dalokat és filmeket letölteni és megosztani a munkahelyen - a kérdés az, hogy szabad-e?
Az Apple és Microsoft partnercégének gyáraiban híresen rosszak a munkakörülmények, sorozatosak az öngyilkosságok a dolgozók között. A cég igazgatója ugyanakkor a felsővezetők előtt azzal viccelődött, hogy állatokat kell kordában tartania.
Csökken az érdeklődés a Microsoft új rendszere körül. Lehet, hogy a táblagépek piacán már nem tud majd labdába rúgni a Windows? Ez végzetes lenne a szoftvercég számára.
Hiába a több százezres, vagy esetleg milliós felhasználói bázis, Mark Zuckerberg oldala mellett nehéz labdába rúgni. Most teret adunk a feltörekvőknek, és megmutatjuk, hogy bizony van élet a Facebookon túl!
Aki nem szereti a Wave 4 újításai közül a párbeszédablakot, az kikapcsolhatja.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.