Ezért volt mérföldkő a Windows 3.0
A Windows 1990-ben találta meg igazán önmagát, utána nem volt megállás. Videóban foglaljuk össze, hogyan játszott fontos szerepet az informatika történetében.
A Windows 1990-ben találta meg igazán önmagát, utána nem volt megállás. Videóban foglaljuk össze, hogyan játszott fontos szerepet az informatika történetében.
Egy nap alatt nagyjából 15 ezren iratkoztak fel az állami finanszírozású képzésre, de még senki nem késett el a jelentkezéssel.
Az informatikai biztonságról szóló rendezvényt nem virtuálisnak tervezték, de az lett belőle a járványhelyzet miatt - ám ez még egy apropót szolgáltat ahhoz, hogy a legújabb fenyegetésekről, biztonsági kérdésekről és megoldásokról essen szó.
A több mint 25 évre visszatekintő, piacvezető informatikai magazin új főszerkesztője mellé a GameStar korábbi főszerkesztője, Vörös Lóránd is csatlakozott. Molnár József a továbbiakban tanácsadóként segíti a szerkesztőség munkáját.
A hazai informatikus felnőttképzési piac két meghatározó szereplője került egy kézbe. A saját tőkéből megvalósított akvizíció eredményeként a Training360 e-learning tanfolyamainak száma 500-ra nő.
1959. január 21-én adták át Magyarország első számítógépét: az M-3 üzembe állításának tiszteletére azóta ezen a napon ünnepeljük a magyar informatika születésnapját.
Ipari partnereivel az ELTE Informatikai Kar alapos elméleti tudást és versenyképes gyakorlati ismereteket ad a programtervező informatikus hallgatóknak. Megtanítja őket még valamire, ami az IT területén nélkülözhetetlen.
Vége a klasszikus számítástechnikának, kukázhatjuk a PC-ket - ehhez hasonló címekkel harangozták be a Google új bejelentését. Pedig mindez egyáltalán nem igaz annak ellenére, hogy valóban nagy lépés a kvantumfölény.
2023-ban - Neumann János születésének százhuszadik évfordulóján - Magyarország rendezheti meg a középiskolások legrangosabb informatikai világversenyét. A 2019-es IOI-ról a magyar csapat egy arany-, és egy bronzéremmel jött haza.
Fernando José Corbató, vagy ahogy mindenki ismerte, Corby több informatikai találmány atyja, többek között a számítógépes jelszavaké. 93 évet élt.
Hamarosan megjelenik Magyary Gyula Emelt szintű informatika érettségi - Programozás C++ és C# nyelven könyve.
A Transform 2.0 eseményen a Lenovo új termékekkel, friss partnerségekkel kötelezte el magát amellett, hogy a vállalati informatikát a legmodernebb szintre emelje.
Érdekelnek az IT-s karrierlehetőségek? A Miénk a Pálya rendezvényén személyesen kérdezhetsz vezető menedzserektől, és megtudhatod, hogy pontosan milyen tudást keresnek a cégek.
Gombamód szaporodnak az informatikai táborok, amelyek az IT egyre szélesebb spektrumát próbálják lefedni. Összegyűjtöttük a lehetőségeket.
Az információs társadalom nemzetközi világnapja alkalmából 17 ismert személyiséget kért fel a Codecool programozóiskola, hogy valljanak az informatikához való viszonyukról.
A Szilícium-völgyben uralkodó szexizmus régóta téma az iparágban, ám csak a Weinstein-botrány, a #MeToo és #TimesUP mozgalom hozományaként kezdett a széles közvélemény is figyelni az IT szektorban egyre szaporodó zaklatási ügyekre. Nőnap kapcsán megnéztük mi most a helyzet.
Szerencsére egyre népesebb kínálatból választhat az, aki játékos módon szeretné az informatikát megszerettetni gyermekével, diákjaival. De melyik a legjobb?
A magyarok többsége elutasítja az informatikusokkal kapcsolatos sztereotípiákat, a területen dolgozók humorosak, ápoltak és egyáltalán nem magányosak - derült ki a NetAcademia friss kutatásából.
Az Óbudai Egyetemmel együttműködésében indítja el speciális informatikai képzését a LogMeIn.
Egyre égetőbb problémává válik az európai informatikushiány. A problémán a gyorstalpaló IT tanfolyamok próbálnak segíteni. Idén szeptembertől a Metropolitan Egyetemnek köszönhetően már egyetemi háttérrel rendelkező képzés is az érdeklődök rendelkezésére áll.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.