Állítólag megvan a Microsoft új vezére
Néhány évre Kevin Turner ülhet a vezetői székbe, hogy aztán átadja a helyét Stephen Elopnak.
Néhány évre Kevin Turner ülhet a vezetői székbe, hogy aztán átadja a helyét Stephen Elopnak.
Tegnap végre sikerült eltörölni a munkavállalók vermes értékelőrendszerét.
Ha Elop a Microsoft ügyvezetője lesz, inkább az Office-ra koncentrálna.
A vállalat átszervezése miatt sürgős ennyire Ballmer utódjának megtalálása.
A Microsoft sokak szerint csak Gates és Ballmer nélkül léphet előre.
Három nagy társtulajdonos nem csak Ballmert dobná ki a Microsoftból.
Alan Mulally a Skype és a Nokia ügyvezetőivel száll ringbe a pozícióért.
Ballmer beszédében a Nokia-felvásárlásra és lemondásának okaira is kitért.
Iróniával gyilkolt elemzőket a Microsoft vezérigazgatója.
Alan Mulally-nak van gyakorlata a bajba került cégek ráncba szedésében.
Egyes források szerint Bill Gates visszatérne, és irányítaná a Windows 10 fejlesztését.
Redmond azt reméli, hogy a Nokia felvásárlásával a mostaninál jóval nagyobb szeletet hasíthat ki magának az okostelefon-piacból.
A ValueAct nem kedvelte Steve Ballmert, ezért állítólag mennie kellett.
Az elemzők szerint a következő ügyvezető határozza meg, mi lesz a Microsofttal.
A Microsoft folytatja az újjászervezéseket, a korábbi tervek szerint.
Steve Ballmer utódjának kell eldöntenie, mi legyen a Windows 8-cal.
Nem tudni, ki kerül a Microsoft élére, de az elemzők Bill Gatest várják.
Teljes joggal, noha a Windows Mobile 7-es fiaskó sem volt kutya.
Steve Ballmer nyugdíjba megy. A Microsoft vezérigazgatója 2000-ben vette át a posztot Bill Gatestől.
Steve Ballmer szerint a kettő az egyben típusú eszközök jelentik a járható utat.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.