Több száz francia üzlet lehetett érintett egy hétvégi hackertámadásban, ami október 11. és 12. között kezdődött. Ezen cikk írásának pillanatában egyelőre csak az Intermarché és a Coopérative U üzletek erősítették meg a történteket, a Reuters pedig össze is szedte az ezektől származó nyilatkozatokat, de közben egy francia magazin, a Je Bosse en Grande Distribution a Carrefour Market és a Monoprix érintettségét is felhozta. Az Euronews szerint ők azonban még nem adtak ki nyilatkozatokat.
Akárhogy is, egy széleskörű támadásról beszélünk, melynek részeként a hálózatra kötött hűtőszekrényeket vették célba. Az Intermarché tulajdonosa szerint 150 üzletüket érhették el, melyek eszközeit 50 fokosra hevítették, ezek egy része ki is gyulladt. A cég minden érintett élelmiszert a kukába hajított a lehetséges egészségügyi veszélyek miatt.
A párizsi ügyészség megnyitotta a nyomozást, és jelenleg is azon dolgozik, hogy beazonosíthasson minden érintett üzletet. Egyelőre kapcsolatokat keresnek a célpontok, az okozott károk, és a lehetséges elkövetők között.
A hűtőszekrényekért egyébként a Danfoss nevű technológiai cég felel, aminek képviselői szintén nyilatkoztak a Reutersnek. Szerintük a gépek régi firmware-rel működtek, és korábban javasolták is az érintetteknek, hogy frissítsék a szoftvereket, amennyiben ez lehetséges, és ha már nem, úgy cseréljék le az elöregedett felszereléseiket.
‼️ BREAKING: Fires broke out after hackers hacked fridges of hundreds of French supermarkets and forced Danfoss controllers to defrost at up to 50°C. Intermarché counts up to 200 stores, Coopérative U fewer than 100. Paris prosecutors opened a probe. https://t.co/mtRwAQsvsl
— International Cyber Digest (@IntCyberDigest) October 12, 2026
A cég gyakorlatilag mossa kezeit, de a nyomozás még csak most kezdődik. Az incidenssel kapcsolatos felelősséget majd csak azután kezdi el kivizsgálni a hatóság, ha végeztek a kárfelméréssel. Ez jelenleg is zajlik.
Forrás: Dexerto