Pilóták ellen küldi csatába a mesterséges intelligenciát az amerikai légierő
Jövő év júliusára tervezik azt a csatát, amelyben pilótákkal csap majd össze a mesterséges intelligencia.
Jövő év júliusára tervezik azt a csatát, amelyben pilótákkal csap majd össze a mesterséges intelligencia.
74 százalékkal csökkenti a hibák esélyét egy új, mesterséges intelligenciával megtámogatott látásvizsgálat.
Hibrid technológiás Intel processzort kapott a Samsung Galaxy Book S üzleti laptop.
Az Intel megerősítette, hogy összevesznek egyes Optane memóriák a Windows 10 nagy májusi frissítésével.
LGA1200-as Intel processzorokat fogad be a gamereknek szánt ASUS ROG Strix B460-H Gaming alaplap.
Legfrissebb magazinunkban alapos vizsgálatnak vetjük alá az Office 365 utódját, továbbá egy ajándék játékkal, és három segédprogrammal is kedveskedünk olvasóiknak.
Még az 1970-es évekig nyúlik vissza egy orosz cégóriás projektje, amelynek az eredménye az Elbrus processzor.
4-magos Intel processzor dolgozik a Chuwi Larkbox mini PC-ben, ami 169 dollártól vihető, és egy citrom méreteivel vetekszik.
2020 végén érkezik a Tiger Lake-U-alapú Intel NUC, ez viszont még nem kap Xe grafikát.
Számtalan fogást lehet találni az Intel új, Z490-es chipkészletén, de ez nem tántorította el a Gigabyte-ot attól, hogy a szokásosan széles termékpalettáját egészen egyedi, új modellekkel bővítse, hátha csak ez hiányzik ahhoz, hogy az AMD AM4 helyett Intelre szavazz: itt az Aorus Ultra G2 Edition alaplap.
Azért kell nyugdíjazni az Intel nyolcadik-generációs Coffee Lake processzorsorozatát, mert egyszerűen már réginek számít.
A mesterséges intelligencia ugyan még nem veszi el tömegével az emberek munkáját, de van azért, ahol már sor került ilyesmire. Hírszerkesztésre a Microsoft szerint már a gép is elég jó.
A nem Z-s lapkakészletű alaplapokon is lehetővé teszi a nem K-s Intel processzorok túlhajtását az ASUS és az MSI.
A Facebook által használt algoritmusok végül fordítva sültek el, és csak még tovább mélyítették a megosztottságot az oldalon.
15 év után váltott Intel processzoros gépről AMD alapú PC-re Linus Torvalds. Többek szerint ez is egy csattanós érv amellett, mennyire megváltoztak a CPU-piaci erőviszonyok.
A legújabb híresztelések szerint az AMD mindent megtesz, hogy beelőzze az Intelt: még a Zen 3 előtt ráncfelvarrást kaphatnak a desktop processzorok.
Nem szimplán azt tanulta meg, hogyan kell játszani a legendás Pac-Man játékkal: az NVIDIA algoritmusa a kis sárga zabagép helyébe képzeli magát.
A Core i9-10900KF akár 5,3 GHz-en düböröghet az Origin PC EON17-X laptopban, de persze nem is a pénztárcabarát kategóriában indul a szörnyeteg.
Ezzel egyszerre pedig gyakorlatilag e-kereskedelmi platformmá is vált a Facebook, hála a Facebook Shops szolgáltatásnak.
Ez az első mesterséges intelligencia-alapú feldolgozással működő kameraszenzor, de a Sony nem mobilokba szánja az IMX500-at.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.