Adaptív shellel újít a Windows 10
Az adaptív környezet minden különböző eszközhöz igazodik majd, amin Windows 10 fut - az okostelefontól az Xboxig.
Az adaptív környezet minden különböző eszközhöz igazodik majd, amin Windows 10 fut - az okostelefontól az Xboxig.
2016-ban 90 milliárd volt az appletöltések száma, a kiadók pedig 89 milliárd dollárt kerestek.
Az AnTuTu közzétette a 10 legmagasabb pontszámot elért okostelefon és táblagép listáját.
Az Apple és a Google alkalmazásboltjaiban a Tinderre és az HBO NOW-ra is sokat költenek az emberek.
Ezúttal mindkét zászlóshajó IP68-as minősítést kap, tehát egyáltalán nem kell majd félni a víztől.
A három kijelzős Project Valerie prototípust máris eladásra kínálja a tolvaj.
Európa öt legnagyobb piacán a tavalyi utolsó negyedéves vásárlások 72,4 százalékát androidos eszközök tették ki.
Egy elemző szerint az Apple összesített árbevétele 2017-ben már az egybillió dollárt is meghaladja majd.
Az iPhone 4S volt a széria utolsó tagja, amely még rozsdamentes acélt használt.
Mindezt a Qualcomm új technológiája teszi lehetővé - a navigációs processzor csupán 12 grammos.
A Gartner szerint 2017-ben többet veszünk majd az Apple rendszereket futtató eszközökből, mint a windowsos készülékekből.
Ming-Chi Kuo szerint a második negyedévben érkezik az Apple három új iPad táblagépe.
A hackerek számára a legsebezhetőbb rendszer az Android volt 2016-ban.
Kiszivárgott egy promóciós videó, amelyen állítólag a hamarosan bemutatkozó HTC Ocean látható.
Az Apple nem érte el a kitűzött eladási céljait 2016-ban, ezért csökkent a vezetők díjazása.
Végre az Apple telefonjaival is teljes értékűen használható a Gear S2 és S3.
Az Apple alkalmazásboltja 2,2 milliós kínálattal rendelkezik - 2016 rekordárbevételt hozott.
Nem leváltja, hanem kiegészíti az első generációs FreeSync-et a technológia.
A hónap második felében fontos mérföldkőhöz érhet a fejlesztés.
A korrupció és az adócsalás elleni küzdelem része a BHIM névre keresztelt applikáció.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.