Váratlan szereplő jelent meg a nemzetközi játékfejlesztő piacon
Egyre több nemzetközi játékstúdió nyit Brazília felé.
Egyre több nemzetközi játékstúdió nyit Brazília felé.
Extra menüpontra derített fényt a PS5 firmware-ének feltörése.
Elon Musk cége megépítette a bolygó egyik legizmosabb eszközét.
Az ízlelés imitálása jelentős áttörés a konyhai robotok fejlesztésében.
A kiválasztottakhoz már eljutottak a tesztkártyák, folyamatosan csöpögtetik majd az eredményeket.
Van pár szempont, amit érdemes figyelembe venni, ha új egeret akarsz vásárolni.
Elon Musk űrvállalata találhatja ki, miként lehet meghosszabbítani a folyamatosan süllyedő veterán űrteleszkóp pályafutását.
A színész nem adta el digitális képmását. Nem tudni, honnan indult a pletyka, de a hír kamu volt.
Augusztus óta már csupán egy bizonyos szintig jár a csökkentett áram- és gázdíj. Megnéztük, milyen digitális eszközökkel lehet lefaragni a havi energiaszámlából.
Nem csak tavasszal lehet nagytakarítást végezni a gépeden futó Windowsban. Az ASComp Cleaning Suite Professional hatékonyan kipucolja a rendszeredet.
A benchmark alapján még a Ryzen 9 7950X-et és maga mögé utasította a kékek csúcsmodellje.
A Dynamic Island, vagyis annak utánzata az androidos készülékeken is népszerű funkcióvá vált.
Minden idők legeredményesebb terrorszervezetének Európa ellen indított támadását kell visszaverned a stílusteremtő Beach Head inspirálta IS Defense-ben.
A Twitch fejlesztőinek láthatóan tetszik a YouTube szuperchat megoldása, így gyorsan össze is dobtak valami hasonlót több-kevesebb sikerrel.
A világ több mint 250 városában üzemelő TIER javaslatokat tett a hazai szabályozás optimalizálására.
Nem kell már sokáig várni az új funkcióra, amivel jobban vigyázhatunk a személyes adatainkra.
Nem biztos, hogy az asztal alatt megbúvó gép által elfogyasztott áram volt eddig a legkritikusabb pont, ám jobb, ha jobban odafigyelsz erre is. Mutatunk pár tippet, hogyan csökkentheted a megevett kilowattok számát.
Az ASUS felismerve azt, hogy van egy nem is olyan szűk piaci réteg, amely számára a minőség mindennél fontosabb, létrehozta a ProArt sorozatot.
Az új modellben debütál a cég extrém gyorsan tölthető akkumulátora.
Egy orosz csoport sikeresen feltört egy szoftvert, amit a kibervédelmi sebezhetőségek megtalálására hoztak létre.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.