Novemberben jöhet a RIM táblagépe
Feltehetően Blackberry OS 6 fog futni a közel 10 colos tableten.
Feltehetően Blackberry OS 6 fog futni a közel 10 colos tableten.
Ráadásul nemcsak az átlagemberekre jelenthet veszélyt az óvatlanság!
A világon az első ország Finnország, ahol az emberek alapvető jogai közé tartozik az internethozzáférés.
Decembertől kezdve luxuskivitelben is kapható lesz az új almás mobil.
A PC World júniusi számának teljes verziós melléklete a tavaly szeptemberi számunkban megjelent program továbbfejlesztett változata. Segítségével optikai lemezek kezelésére, összeállítására és írására van lehetőségünk, emellett borítók és korongokra való grafikák tervezését és nyomtatását is elvégezhetjük vele.
Egy skót fiatalember olyan szoftvert alkotott, amelynek segítségével könnyebben megérthetjük a dysarthriában szenvedő betegeket.
Megérkezett a Skype 5.0 bétája, amely egyelőre csak Windows-ra elérhető, és már egyszerre négy ember is videótelefonálhat egymással.
A Google szerint már több mint 600 millió ember használta a Google Earth programot.
A bő egy évvel ezelőtt bejelentett architektúraváltást és az ez év szeptemberében útjára indított Lynnfield processzorokat követően ismét újít az Intel, és a tick-tock stratégiának megfelelő módon új processzorcsaládokat kíván bevezetni.
A bloggerek, fórumozók és kommentelők egy része – és sajnos sokszor a hangosabb része – erősen kihasználja, hogy arc nélkül biztonságosabban „oszthat” mindent, mindenkit, mindenhogy. A webkettő egyik hátulütője sokszor maga az ember...
December másodikán éjfélig még küldhet SMS-t a Verbatim csomagért!
7 ingyenes csatornából jelenleg 3 HD minőségben ad
Az IEEE tett róla, hogy a 802.11N szabvány véglegesítéséről szóló bejelentésének időpontját senki se felejtse el. Szeptember 11-ével véget ért minden idők leghosszabb, 6 évig tartó "draft" korszaka.
Szeptember végétől elérhető világszerte a sikeres videoszerkesztő szoftver legújabb változata.
A Toshiba végleg búcsút int a HD DVD-nek: novemberben érkezik a Blu-ray-lejátszójuk.
A T-Home szeptember 4-től új, 80 Mbit/sec maximális letöltési sebességű csomagot is kínál ügyfeleinek
Az Apple minden ősszel frissíti iPodjait - az új modellek bejelentésére szeptemberben kerülhet sor, figyelmet elcsalva a Zune HD-ről.
Rafael Rivera – az ember, aki a Windows legmélyebb bugyraiból is képes előásni nem dokumentált érdekességeket – kiderítette, hogyan változtathatjuk meg kedvünkre a Windows 7 bejelentkező képernyőjének hátterét külső program használata nélkül.
Idén szeptemberben, 600 dolláros áron kerül piacra a Fujifilm 3D-s, ikerlencsés digitális fényképezője.
2011-re ez már valóság lehet. De mennyi is egy petabájt? Milyen dolgok férnek el ennyi helyen? Hogyan nőtt az emberiség számítógépek iránti igénye az elmúlt években?
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.