Elhunyt Orosz László, a BME Fizikai Intézetének legendás oktatója, akinek videói is híresek lettek
Egy előadásán készült virálisan terjedő videója után egy ország kedvelte meg a tehetséges egyetemi oktatót, akinek élete volt a tanítás.
Egy előadásán készült virálisan terjedő videója után egy ország kedvelte meg a tehetséges egyetemi oktatót, akinek élete volt a tanítás.
A geminidák még a perszeidákat is túlszárnyalja idén.
A Gemini messze nem olyan lenyűgöző, mint azt a demó alapján gondolhatták a nézők.
Lehetetlen kijátszani a bordeaux-in edződött algoritmust. Egy, a Nature magazinban publikált friss kutatásban a bodeaux-i vörösborok kémiai összetételét vizsgálták azzal a céllal,…
A technológiai világ vegyes reakcióktól nyüzsög, miután kiderült, hogy a Google Gemini bemutatója nem volt valós idejű, pedig annak mutatták.
A keresőóriás szerint a Gemini jóval fejlettebb a rivális megoldásoknál is.
És Christopher Pissarides szerint emiatt nem fogunk kevesebbet sem keresni. A 75 éves professzor már áprilisban ezt hangoztatta, de mostanra…
Immáron a matuzsálemi rajzolóprogramban is elérhetők a DALL-E képgenerátor képességei.
Mindig a legrosszabb pillanatban képesek lemerülni a kütyük. Ha neked is eleged van ebből, nézd meg, milyen ötletes megoldásokkal tudod megtöbbszörözni eszközeid üzemidejét - most akár ingyen!
Az antiszemitizmussal vádolt milliárdos durván beszólt a Disney vezetőjének is.
A Stability.AI nemrég mutatta be a Stability Video Diffusiont, ami képből képes videót készíteni. A közösség kezében ebből is fegyver lett.
Van villanyos élet öt méter fölött, nem is akármilyen. Tekintve, hogy a Volvo villanybatárja, az EX90 csak valamikor jövő év…
A Level1 Tech Academyre nemcsak friss diplomásokat, hanem pályaváltókat is várnak.
A Playables funkció 37 játékkal érkezik a platformra.
Várhatóan jövőre jelenik meg a brand első prémium kategóriás fülese.
A Google tényleg nagyon szeretné, ha előfizetnénk a YouTube Premiumra.
Hiszen mégis hogy nézne ki az emberiség visszatérése a Holdra némi olasz stílus nélkül? Tavaly nyáron az Axiom Space kereskedelmi…
Útban van a Nap, emiatt nem tud a földi irányítás kommunikálni a bolygón szolgálatot teljesítő eszközökkel.
Nem csupán új funkciókat tartogat az Android legfrissebb verziója, hanem teljesítménybeli ugrást is.
Sokkal jobbá teheti az almás mobilokat az Apple új fejlesztése.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.