Megérkezett az Android P harmadik bétája
Ez egyben a negyedik fejlesztői előzetes, ami azt is jelzi, hogy rövidesen itt a végleges Android P.
Ez egyben a negyedik fejlesztői előzetes, ami azt is jelzi, hogy rövidesen itt a végleges Android P.
Kiszivárgott egy tok, amely megerősíti a korábbi híreket: nem lesz dupla kamera az új Google zászlóshajón.
Az XDA jóvoltából élőképek szivárogtak ki a Google következő csúcskészülékének prototípusáról.
Ez egyben a második béta, amely a Pixel készülékek mellett OnePlus, Nokia, Oppo, Vivo, Xiaomi, Sony és Essential készülékekre is tölthető.
2019-ben érkezhet a Snapdragon 710-es chipre építő, középkategóriás Google Pixel.
Állítólag a Foxconn gyártja majd a Pixel 3 és a Pixel 3 XL készülékeket, az utóbbiba pedig ismét az LG szállítja az OLED-kijelzőt.
Előkerültek a Pixel 3 és a Pixel 3 XL okostelefonok képernyővédői, amelyek több dologról is árulkodnak.
A OnePlus egyik kedvcsinálója szerint az új zászlóshajó fotózás terén is egy ligában mozog a Galaxy S9, Pixel 2 és iPhone X készülékekkel.
A Google Pixel 3 okostelefonokat idén ősszel egyenesen három Google Pixel okosóra kísérheti.
Megmutatjuk, hogy milyen készülékekre és hogyan telepíthető az Android P első bétája.
Az is kiderült, hogy konkrétan mely okostelefonokra tölthető az Android P időközben elérhetővé vált bétája.
Megvillantotta a legújabb Android néhány friss funkcióját a Google az I/O fejlesztői konferencián. Még elaludni is segít a mobilos rendszer, bár azt még mindig nem tudjuk, minek a rövidítése a P betű. Persze ez legyen a legnagyobb hiányunk!
A Google végre javítja a multi-touch-os hibát, de a frissítés csak júniusban jelenhet meg.
Érdekes módon maga a Google szivárogtatott a Pixel 3 okostelefonjáról.
Állítólag a fejlődő régiókat szolgálná ki a középkategóriás Pixel készülékkel a Google.
Az elsődleges kamera 40 megapixeles lesz, a monokróm és a telefotós szenzor pedig 20 és 8 megapixeles.
Elérhetővé vált az Android P első fejlesztői előzetese, és számos érdekesség kiderült az új rendszerről.
A Samsung külön mutatta be azt a 12 megapixeles szenzort, amelynek a szuperlassított videókat köszönhetjük.
20 Celsius-fok alatt alaposan belassul a Google zászlóshajónak töltése, pedig a kijelző szerint folyamatban a gyorstöltés.
Túlmelegedésre és akkumulátoros problémákra panaszkodnak a Pixel 2 és a Pixel 2 XL készülékek tulajdonosai.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.