Headsetet és széket készített a legszebb PC-s házak gyártója
Az újabb, elegáns házak mellett két meglepetéssel és egy elrejtett easter eggel is jelentkezett a Fractal.
Az újabb, elegáns házak mellett két meglepetéssel és egy elrejtett easter eggel is jelentkezett a Fractal.
Újabb front nyílt az AI és a szerzői jogaikat védő zenészek között.
A sok néző nagy bónusszal járna, a kevés pedig értelemszerűen alacsony díjazással.
Egyre betegebb dolgok történtek, így a dublini városi tanács kénytelen volt közbelépni.
Három évvel az első teszt után már Európa és Amerika között is élő kapcsolatot teremtett az élő utcai videós közvetítés.
A világ villamosenergia-szükségletének egyharmadát már megújuló energiaforrásokból fedezik.
Áll a bál az interneten az iPad Próhoz készült reklám miatt, ami egyesek szerint túllépett egy határt.
A hivatalos beszámoló alapján nem ez volt az Apple legerősebb üzleti negyedéve, egyetlen termékkategóriától eltekintve.
A kínai technológiai szektor új remekművének minden korábbinál nagyobb a termikus hatásfoka.
Sok tényező nem kedvez a kibocsátásmentesség elérésének.
Bizarr, teljes képernyős reklámkampányt folytatnak a redmondiak a Windows 10-ben.
A Bezos Earth Fund élelmiszerrendszereink átalakítására irányuló, 1 milliárd dolláros kötelezettségvállalásának részeként ezt a pénzt a Bezos Fenntartható Fehérjeközpontok felépítésére…
Egy nagyobb banda szervezte az ezreket átverő piramisjátékot.
A mesterséges intelligencia és a nyolc robotkar nászából csak valami remek születhet, nem?
Az Automobili Lamborghini 26 év után újította meg ikonikus logóját a vállalati arculat nagyobb átalakítási folyamatának részeként, amelynek célja a…
Lenovo Daystar Bot GS elsősorban a kormányzati szektor számára lehet vonzó ajánlat.
Ott tartunk, hogy Kínában már a beépített hűtőszekrénnyel és karaokerendszerrel rendelkező elektromos járművek is lejárt lemeznek számítanak. Ehelyett az autógyártók…
Színészek által hajtott kerékpár biztosítja a bemutatóhoz szükséges energiát.
Az autógyártó az idei SXSW-n mutatja majd be formabontó újdonságát.
Természetesen a technológiai szektor szereplői sem maradtak távol a népszerű sporteseménytől, több hirdetéssel is képviseltetve magukat.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.