A Linux 7.2-ben nyugdíjba megy egy 35 éves beszédszintetizátor drivere
A hardver nem feltétlenül hal meg, csak a régi meghajtó tűnik el.
A hardver nem feltétlenül hal meg, csak a régi meghajtó tűnik el.
Az Exchange, a Defender, a BitLocker és az Authenticator is érintett.
Egy mezei nyúl előbb kiütött egy rollerest, aztán mémgyár lett a történetből. A történet most eljutott oda, ahová 2026-ban szinte minden népszerű abszurditás: böngészőben játszható videójáték lett belőle.
Yusuf Mehdi 35 év után távozik a Microsofttól.
Az Apple társalapítója tapsot kapott a végzősöktől.
A vezetők gyakrabban használnak tiltott AI-eszközöket, mint a beosztottak.
Az IdeaPad Slim 5i 15IWC11 neve ugyan nem gördül le az ember nyelvéről, de globálisan elérhető lesz.
Az alapbeállítások szerint sok esetben olyan feladatokat is a processzor végez, amit más is el tudna látni. Mutatjuk, hogyan változtathatsz ezen.
A vonatkozó jogszabály egy évvel ezelőtt lépett hatályba.
Definíció helyett utasításként kezel egyes szavakat az AI-jal felokosított kereső.
A minisztérium közlése szerint a vizsgálatok nem találtak bizonyítékot földönkívüli eredetre.
Egy nagyon aranyos kis megoldás arra, hogy egyik hardver se vesszen kárba.
A Százhalombattánál történt nyulas rollerbalesetből előbb országos mém lett, aztán váratlanul jó közlekedésbiztonsági lecke. A rendőrség ugyanis interjút készített a nyúltámadást megúszó rolleressel.
Az óriáscégek az alkalmazottakon próbálnak spórolni, hogy aztán az extra pénzt mind AI-ba fektethessék, hogy aztán még több embertől szabadulhassanak meg.
A mesterséges intelligencia már nem csak megszépíti a képeinket, hanem új arcot és új testet ígér: hibátlan bőrrel, tökéletes szimmetriával, élesebb állkapoccsal. A plasztikai sebészek szerint egyre többen visznek rendelőbe ilyen képeket, mintha a valóság is csak fotószerkesztés lenne.
Elnézést kért az arizonai főiskola a félresikerült ceremóniáért.
Az emberek helyett mesterséges intelligenciába invesztáló vállalatok egyebek mellett azzal érvelnek, hogy ha nem tesznek így, lemaradnak a versenyben.
Egyre népszerűbb, egyre több bevételt termel és egyre komolyabb botrányok kísérik a Roblox működését, ezzel pedig szülőként fontos tisztában lenned.
Nem, nem szabadulunk az AI-tól, de egyszerűbb lesz jól elrejteni.
Kevesebb üres, gépízű motivációs poszt jöhet a hírfolyamba.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.