900 millió dollárért zsákolta be a Moovit startupot az Intel
Robottaxi-szolgáltatást szeretne indítani az Intel, ehhez használja majd a forgalmi adatokra szakosodott vállalatot.
Robottaxi-szolgáltatást szeretne indítani az Intel, ehhez használja majd a forgalmi adatokra szakosodott vállalatot.
A Google Web Vitals új mérési adatok segítségével mondja meg a honlapok tulajdonosainak, hogy az oldaluk jó használati élményt garantál-e.
A PhantomLance a Google Play áruházban megtalálható alkalmazásokba férkőzött be és már 2016 óta titokban fertőzi a mobilokat.
Egy kutató szerint a Xiaomi Redmi Note 8 telefonok meglehetősen sok adatunkat raktározhatják el, és ennek célja nem egészen tisztázott.
A Toshiba igyekszik átláthatóbb lenni a fogyasztói termékek piacán, ezért árulta el, hogy mely HDD-k használják azt a technológiát, ami jó is meg nem is - és volt is belőle felzúdulás nemrég.
Akár négyrekeszes kivitelben is vihető lesz a személyi felhasználásra szánt QNAP TS-x31K NAS, ami otthoni médiaközpontnak és privát felhőszolgáltatásnak is használható.
A hackerek már ezeket is hamisítják annak érdekében, hogy még több információt lophassanak.
Négy egyszerű lépés elegendő ahhoz, hogy megkíméljük magunkat az idegesítő, kéretlen hívások áradatától.
Ezt persze egyelőre normál használatban lehetetlen reprodukálni, de attól a tény még tény marad, villámsebesen száguldozott a vezeték nélküli adat.
A 3DMark adatbázisa erősítette meg, hogy az új ZenBook 14 is felugrik a Ryzen-vonatra, ráadásul dedikált grafikus vezérlőt is kap, ami viszont nem AMD lesz.
A szakemberek szerint a cégek által kifejlesztett rendszerek nem biztosítják azt az anonimitást, amit előre megígértek, így könnyen veszélybe kerülhetnek adataink.
A cyberbűnözők továbbra is előszeretettel igyekeznek népszerű vállalatoknak álcázni magukat.
Megvannak a HDD-piac első negyedéves eladási számai, két számjegyű százalékot zuhant a forgalom. Még nem kell búcsúzni a merevlemezektől, de a folyamat már nemigen fordul vissza.
Már megint az egyik legnépszerűbb videókonferencia-app neve kerül elő egy botránnyal kapcsolatban. Most mondjuk állítólag nem az üzemeltetők tehetnek a dologról, de azért az elmúlt időszak hírei után kimondottan kellemetlen.
Eredetileg a testünk feladata, hogy az agyhullámokból beszédet képezzen, de ha ennek akadálya van, segíthet egy mesterséges közvetítő.
Ezt főleg azoknak érdemes figyelni, akiknek nem korlátlan a havi internet-előfizetése. Eláruljuk, milyen tartalom mennyit eszik a netedből.
Nem védte jelszó a kukázott katonai gépet, amiből simán kinyerték egy rakétarendszer felhasználói kézikönyvét is.
Lehetőség van az Intézőből a képek tömeges átméretezésére és érkezett szövegalapú feladatváltó is.
Egy eszköz, ami kiterjeszti az otthoni vagy céges adattárolást, és egyben saját felhőszolgáltatást ad akkor is, ha távol vagyunk.
Egyszerre érdekes és ijesztő a Microsoft ötlete - hirdetéseket nézünk és közben pénz keresünk, de akkor is fura ez így. Kicsit boncolgattuk, milyen lehet, ha tényleg bevezetik.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.