A Google Térkép derített fényt egy gyilkosságra
Egyetlen kép elég volt ahhoz, hogy a rendőrök rábukkanjanak a gyilkosra.
Egyetlen kép elég volt ahhoz, hogy a rendőrök rábukkanjanak a gyilkosra.
Erősen nyomott áron zsebelhetjük be az átvizsgált, Valve által hitelesített kézi konzolokat.
Az egyre szaporodó jelentések következtében a lakosok is aggódni kezdetek.
Veled is előfordult már, hogy a vágólapra elhelyezett szöveg eltűnt, mert véletlen megnyomtad a CTRL+C-t? Ezekkel az appokkal garantáltan hatékonyabb lesz rendszered.
A Hailini-kráter egy hegygerincen rejtőzött, kialakulása hatalmas energiát szabadított fel, és ősi tó nyomait őrzi.
Legendás játékokat nyomhattunk a Nintendo konzolján, köztük az első 3D-s Mariót.
Attól, hogy kevesebb betont és acélt használ fel, karbonlábnyoma csökkentését reméli a techóriás.
Két felfrissített telefon is érkezik, amelyek kizárólag a legfontosabb funkciókra fókuszálnak.
Egy nappal a hivatalos bejelentés előtt a gyártó újabb részleteket osztott meg az új okostelefonjáról.
Szeretnéd a számítógéped néhány paraméterét folyamatosan nyomon követni? Öt OSD programot mutatunk erre a célra.
Nem mindennapi módszerrel lépett fel a Szövetségi Nyomozóiroda az ármanipulációs tevékenységek ellen.
Bemutatkozott a vállalat saját, stílszerűen Print AI-nak nevezett megoldása.
Itt persze még nem tartunk, de a Pongot egészen ügyesen nyúzza.
A memóriahiba sajnos gyakori, és rengeteg kellemetlenséget tud okozni. Ha ok nélkül "furcsán viselkedik", vagy lefagy a PC-d, ellenőrizd memóriamoduljaidat.
A Welock legújabb okoszárja nem csupán ujjlenyomattal nyitható, akár távolról is vezérelheted - sőt, arról is tudni fogsz, hogy ki és mikor nyitotta ki lakásodat.
Az anyag hő vagy fény nélkül képes újrahasznosítható elektromos áramköröket készíteni.
Az új Sky Cipher kisebb csomagolásban érkezik, amely nem tartalmaz egyszer használatos műanyagot.
Mostantól egy gombnyomással jelenthetünk útközben észlelt incidenst, és pontosabb képet kapunk a közúti ellenőrzésekről is.
Letűnt korról mesélhet egy vasat és szulfátot tartalmazó kőzetminta, amikor valamilyen szerves létforma is jelen lehetett.
Az Apple böngészőjének fejlett adatvédelmi funkcióit domborítja ki a videó.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.