A Huawei most kiütheti az Apple-t
Az idei harmadik negyedévben a Huawei jó eséllyel megelőzi az Apple-t az eladásokban, és ezzel a világ második legnagyobb gyártójává válik.
Az idei harmadik negyedévben a Huawei jó eséllyel megelőzi az Apple-t az eladásokban, és ezzel a világ második legnagyobb gyártójává válik.
A Gamers Nexus tesztjei alapján nem igaz, hogy a gyártó egyforma termékei között komoly különbségek vannak.
Két újabb gyártóról derült ki, hogy gyárilag kártevőt telepít az okostelefonjaira.
A HMD Global ügyvezetője azonnali hatállyal távozott a vállalattól.
Vannak fapados alaplapok, egészen jól megpakolt, mégis megfizethető vételek és olyanok, amelyeket a gyártók erőfitogtatásnak szánnak, ezért minden létező földi jót rápakolnak. Ilyen lett az új Gaming 7 is.
Előkerült egy ütemterv, ami alapján a partnergyártók már tesztelnek, de a BIOS hiánya miatt gyártani nem tudnak.
Elkészült az első sorozatgyártott Tesla Model 3, ami végül Elon Musk születésnapi ajándéka lett.
A világ legnagyobb chipgyártójává lép elő a Samsung, amely árbevételben még az Intelt is lekörözi.
Nem, most kifejezetten nem a Samsungra fókuszálunk, a közelmúlt összes esete más gyártók készülékeivel történt. De vajon miért? Összeszedjük az elméleteket.
Messze nem hibátlan a OnePlus 5, de immáron a második frissítéssel igyekszik mindent rendbe tenni a gyártója.
Az egyik gyártó képviselője szerint igen magas lesz a kártya fogyasztása, de már dolgoznak az RX Vegán.
A visszatérő finn márka nemrég vásárolta meg a Withings eszközök gyártóját, mától a név is egyesült. Nyugalom, nem új (és felesleges) okosóra érkezik.
A hardvergyártók tovább erőltetik a párhuzamosítást, a szoftverfejlesztők pedig még mindig pár szálon hajtják meg a processzorokat. Te mire szavazol gépfejlesztésnél?
A Wistron ügyvezetője elárulta, hogy mind a három idei iPhone vízálló lesz, illetve vezeték nélküli töltésre is képesek lesznek.
Kiugrik a készülék kijelzője a helyéről, de a gyártó vizsgálja és orvosolja a problémás eszközöket.
550 euróba kerülhet Európában a OnePlus 5, amelyet a gyártója már nem is rejteget többé. Tényleg dupla kamerája lesz.
A gyártó azt ígéri, hogy minden hónapban megérkezik majd a biztonsági frissítés a figyelemreméltó zászlóshajóhoz.
A gyártó ügyvezetője szerint a legvékonyabb zászlóshajó lesz a OnePlus 5.
Elindította a saját mesh hálózati platformját a Qualcomm, amely egyben referenciadizájn is más gyártók számára.
RGB minden mennyiségben, de nem csak a színes fényekről szól az idén 25 éves gyártó idei felhozatala. Csodás modder-házak, erős és trükkös kiegészítők is vannak tonnaszám.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.