Razzia nem volt még ilyen jó: autóversenyző osztogatott ajándék szélvédőbevonatot az autósoknak
Hefler Robi autóversenyző a biztonsági öv használata mellett a szélvédővédelem fontosságára is felhívta a figyelmet, az eminens sofőröknek pedig egy…
Hefler Robi autóversenyző a biztonsági öv használata mellett a szélvédővédelem fontosságára is felhívta a figyelmet, az eminens sofőröknek pedig egy…
Magyarországon eddig jóval gyorsabb volt az internet sebessége, de nem mi gyengültünk, hanem Amerikában történt hatalmas lépés előre.
Az időzítés és a metódus is nagyon érdekes. Persze voltak, akik felfigyeltek a dologra, és zokon vették a dolgot.
A tenger mélyén futó kábelek meghibásodása miatt legalább tucatnyi országban volt gond az internettel.
Ahogy az várható volt, a Dodge előrukkolt minden idők egyik legjelentősebb izomautójának teljesen elektromos, összkerékhajtású változatával. Végre konkrét értelmet nyer…
Visszafogott külső szerény díszítéssel, odabent viszont tekintélyes erő lapul - az új Zephyrus gamernotebook nem (csak) az AI-mivolta miatt figyelemreméltó.
Várható volt a lépés, hiszen a sugárkövetés hardveres támogatása köré felépített RTX-márkanév mára teljesen átvette az uralmat az Nvidia kínálatában.
Jelentős mérföldkövet ért el a nyílt forráskódú operációs rendszer.
A ThinkBook Project Crystal testközelből is pont olyan merész, mint a kiszivárgott koncepcióképeken volt.
Oda is HDR látványt varázsol az új Nvidia alkalmazás, ahol eddig nem volt elérhető.
Elég csak rátenni a telefonod egy látszólag ártalmatlan vezeték nélküli töltőre, és máris megvan a baj.
Az Air Canada megpróbálta bebizonyítani, hogy a hibázó chatbotja egy tőle független jogi személy, de a bíróság nem volt vevő a magyarázatra.
Magyarországról is sokan jelentették, hogy valamiért nem működik rendesen a Facebook weboldala.
Azokat érinti a továbbiakban is a kedvezmény, akik 2013 után végeztek bővítést az otthoni erőművön.
Legalábbis a Google-keresések alapján. Korábban már foglalkoztunk azzal, hogy mekkora bizniszt bonyolít a luxusórák adásvétele világszerte, így érdekesnek találtuk azt…
Eric Schmidt titokzatos startupja mesterséges intelligenciával támogatott kütyükkel szeretne segíteni.
Sokan nem tudják, mekkora szerepe volt az amerikai 8. légihadseregnek a világháború európai hadszínterének alakulásában. A minap debütált az Apple…
Az 1984-ben debütált első Macintosh megalkotásakor különösen fontos volt, hogy aránylag olcsó legyen, és mindent egyben kínáljon a felhasználóknak - ebből egy elvhez a cég a mai napig tartja magát.
Az elmúlt néhány évben közel a négyszeresére emelkedett a redmondi részvények árfolyama, most pedig egy álomhatárt is átlépett a cég.
A befektetők odacsaptak Tim Cooknak, aki a megvalósítás érdekében kénytelen volt lejjebb adni az eredeti autós tervekből.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.