Több mint 600 ezer Instagram-fiókot törölt a Meta, mert veszélyt jelentettek a tinikre
A techóriás új biztonsági eszközöket is bevezetett.
A techóriás új biztonsági eszközöket is bevezetett.
A vállalat számai csökkenő tendenciáról árulkodnak.
Mostantól te döntöd el, mennyi teret hagysz a mesterséges intelligenciának a netes keresési találataidban.
Lassan nem is lesz szükség a négy hét múlva esedékes bemutatóra.
A Galaxy Z Flip7 is megújult, a Fold7-hez hasonlóan több okos fejlesztéssel, nagyobb kijelzővel és használható arányokkal. Viszont hiába az előrelépés, ez sem lesz tömegtermék, amiben az árazásnak is szerepe van.
Az 500 milliárd dolláros projekt OpenAI és a SoftBank vitáján bukhat meg.
Két újabb holdat erősítettek meg a csillagászok, mindkettő ellenkező irányban kering a gázóriás körül.
Az iOS 26 bétájával visszatérnek az AI-alapú hírértesítések, de az Apple már nem ígéri, hogy pontosak lesznek.
Az újabb játékok és alkalmazások túl nagy terhet rónak a kevés memóriára.
"Oké, megcsináljuk, amit kértetek, de fizetni azt nem fogunk!"
Ezzel ő lett az állam egyik legnagyobb földbirtokosa.
Az óra pedig megmondja, mennyire voltunk ügyesek ebben.
A Premium előfizetők már ki is próbálhatják az új funkciót.
Sam Altman megerősítette, hogy ők kötöttek szerződést az Oracle-lel.
Új szivárgások árulkodnak az Apple első összecsukható készülékéről, melyhez a Samsung szolgáltatja a kijelzőt.
Kína istibizi megígéri, hogy az Indiát és Bangladest is érintő építkezést nem fogja politikai nyomásgyakorlásra használni.
Az RDNA 5 architektúrára épülő Radeon zászlóshajó 2026 második felében jöhet, és végre igazi kihívást intézhet az Nvidia felső kategóriás kártyái felé.
Kiszivárgott az MSI Claw A8 ára, minek láttán Roger Moore-osan a homlokunk közepéig szaladt a szemöldökünk.
A Valve atyja szerint ez egy akkora változás lesz az iparban, mint amilyen a számítógépek vagy az internet megjelenése volt.
Nem olyan egyszerű ilyen vékonyka testbe ennyi erőt pakolni.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.