Retinád rendben? Mindössze 8 darab készül a Pagani Imola Roadsterből – szerencsére
Ettől függetlenül kihívtuk az ízlésrendőrséget. Atya. Úr. Isten. A Pagani Imola még 2020-ban számított új modellnek, de a Roadster-kivitel első…
Ettől függetlenül kihívtuk az ízlésrendőrséget. Atya. Úr. Isten. A Pagani Imola még 2020-ban számított új modellnek, de a Roadster-kivitel első…
Bemutatkoztak a Samsung idei zászlóshajói, mindhárom különleges, a mesterséges intelligencia segítségét hívó újdonságokkal segít nekünk.
Már a földterületet is sikerült megvásárolni a fajsúlyos szereplők által támogatott tervhez.
Még el sem kezdődött a Vision Pro szállítása, de az élelmes előrendelők máris hirdetik a lefoglalt példányokat.
Egy halálra ítélt Amazon-projektről számol be a Business Insider friss jelentése.
Meglepő terepre merészkedett a japán cég a legújabb technológiájával.
Több érdekes megjegyzést is tett a Világgazdasági Fórum vendégeként fellépő Sam Altman.
Nyilván egy felhasználó keze is benne volt ebben a dologban.
Megváltozott koncepcióval, de a teljesítményt és gaming funkciókat előtérbe helyező tudáskészlettel érkezett meg az új ROG Phone, a gamingen túlmutató képzet azonban új kihívások elé állítja az Asust.
A Wolfgang Egger tervezte BYD Sea Lion 07 komoly babérokra tör.
A Microsoft állítólag meghúzta a mesterséges intelligenciára építő funkciókhoz kapcsolódó minimum memóriakövetelményt.
Megmaradt a három ventilátoros léghűtés, csak épp nem úgy, ahogy azt már megszokhattuk. Új gaming kategória van születőben?
Hosszú távú stratégiai partnerséget kötött a két vállalat, ami Európában és Afrikában is éreztetni fogja a hatásait.
Immáron biztos, hogy egy egészség-funkciókkal bíró okosgyűrűvel bővül a Samsung termékpalettája.
A szigorodó EU-s szabályok miatt a keresőóriásnak nagyobb teret kell engednie a konkurensek számára.
A Samsung Galaxy S24, mint AI mobil jól hangzik, csak éppen magyarul nem tud. Utánajártunk, mikor számíthatunk a magyar nyelv támogatására.
Sikerült hivatalos forrásból megtudnunk, mely régebbi Samsung telefonok tulajai számíthatnak az S24-szériával bemutatkozó AI szolgáltatásokra.
A keresőóriás szép csendben hozzáadott egy hasznos funkciót a Térképhez, de nem örülhet neki mindenki.
Cikkünkből mindent megtudhatsz az új Samsung Galaxy telefonokról, beleértve a hazai árakat, az előrendelői akciókat és azt is, kinek érheti meg "AI mobilt" választani.
A pentatonskála metálmestere komoly óragyűjteménnyel bír. A 61 éves Kirk Hammett az egyik legismertebb gitáros a metálvilágban. Gyakran szerepel a…
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.