Digitálisan képezte le egy egér agyát a világ egyik legerősebb szuperszámítógépe
Nem csak felépítését, de működését is teljes körűen szimulálja.
Nem csak felépítését, de működését is teljes körűen szimulálja.
Új elemzés állítja, hogy a szabályozás hatástalan, miközben a felhasználók jogait is sértheti.
A prémium QD-OLED élmény most először kerül igazán közel a szélesebb közönséghez.
Az Apple más frissítési ciklust tervez a vékony változat számára.
A felfedezés jelentős áttörést jelenthet a kihalt fajok kutatásának területén.
Automata moderáció, félreértések és kemény álláspont a szabályszegőkkel szemben.
A mestéséges intelligencia körüli viták rég túlnőttek a laborokon. Ma már a bíróságokon, a vállalati stratégiák mélyében és a szabályozói folyosókon dől el, milyen értékeket, világképet és társadalmi mintákat kódolnak azok a rendszerek, amelyekhez emberek százmilliói fordulnak nap mint nap.
A Google mostanra széles körben elérhetővé tette a hívásrögzítést a korábbi Pixel-modelleken, amelynek hiánya évek óta bosszantotta a felhasználókat.
A Nintendo ikonikus hősének története a kezdetektől napjainkig.
"Windows sucks" - ennél direktebb felütést aligha lehetne adni annak az embernek, aki maga is történelmet írt a Microsoftnál. Dave Plummer nem kertelt, de mondanivalója jóval több egy odaszúrt kritikánál.
Évek óta nem tolta fel ennyire a szerződéseinek költségeit a dél-koreai óriás.
Kétszer annyiba kerül az Asus ROG Matrix RTX 5090, mint az Nvidia saját csúcsmodellje.
Tizenöt év alatt megfeleződött a háztartások száma, ahol van kábeltévé
Elon Musk közösségi oldalának új, titkosított Chat felülete leváltotta a régi Twitter DM-rendszert, de ennek nem mindenki örül.
Sajtóértesülések szerint Cupertinóban felgyorsult a vezérigazgatói utódlás előkészítése.
A NASA két ikerszondát indított útnak, hogy feltárják, miként tépi szét a Mars légkörét a Nap.
A Ryzen 9000 lendülete és az Intel hibái újabb piaci mérföldkövekhez segítették az AMD-t.
A Tiangong most vészhelyzeti menekülőjármű nélkül kering a Föld körül.
Úgy tűnik, az iPhone Airhez hasonlóan az olcsóbb iPhone 16e sem talált lelkes fogadtatásra a potenciális vásárlók körében.
Hirtelen nem tudjuk eldönteni, hogy örülünk-e vagy sem.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.